Pécs
Gréti a reggeli kávéját kortyolgatta a teraszon, mikor süvítő hangot hallott. Felnézett és abban a pillanatban két drón ütközött össze pár tíz méter magasban a feje fölött. Aztán mindkettő őrült iramban zuhanni kezdett felé. Elugrott, a két drón pedig becsapódott a kedvenc hintaszékébe. Még magához sem tért, mikor egy felé rohanó alakra lett figyelmes. Az ellátmányokért felelős vezetője volt az. Ránézett a drónokra, és flegma arccal csak ennyit fűzött hozzá:
– Nabaszki, akkor nemcsak a szállítódrónok gárgyultak meg!
– Hogy mit csináltak a micsodák? – kérdezett vissza Gréti azonnal.
– Meggárgyultak! Össze-vissza mozognak. A központi raktári rendszer lehalt, nem tudunk rendelést leadni. A szállítódrónok meg mintha elvesztették volna az eszüket, össze-vissza mennek a városban. A megfigyelő drónok közül több is balesetet szenvedett, és lezuhant. Úgy, mint ezek itt a lábad előtt.. hehe.. igazából a lábaid előtt hevernek a drónok… – tette hozzá kuncogva – De most akkor mi van? Lehet, hogy sikerült, és vége 13 -asnak?
– Az energiaellátás és a kommunikáció hogy áll? Visszajött?
– Nem, áram és kommunikáció továbbra sincs. Csak Imibá rádiórendszere működik.
– Menjünk a vészhelyzeti szobába! Hívd a többieket is! – adta ki a parancsot Gréti.
Gárdony
A pincében egy sötét, torzonborz hajú alak ült a logmonitor előtt és nézte az adatokat, amiket GreeNI_V12 rajzolt ki a képernyőre:
[GreeNI_V12] Erőforrások átirányítva.
[GreeNI_V12] Nélkülözhető funkciók lezárva.
[GreeNI_V12] Hiba az energiaellátásban!
– Elkezdődött. Remélem, Apa jól van… – sóhajtott fel Máté Zoli helyén ülve.
– Biztosan rendben van! Apád soha nem tud veszíteni… nem olyan típus… remélem, még időben ki tudta nyitni a liftajtókat Imibáéknak a titkos kóddal… ha az nem sikerült, vagy 13 -as észrevette, hogy nem is neki, hanem Imibának segít, akkor az egész tervnek lőttek – simogatta meg Máté fejét Mariann.
– Igen, de a következő lépés ennél sokkal nehezebb lesz, anya! Nem tudnak beszélni egymással! Azt sem tudják, mit csinál a másik!
– Nem, nem tudnak. De bíznak egymásban, és ennek elégnek kell lennie!
Státusz
Pécsen Gréti összehívott mindenkit. Kért tőlük egy részletes beszámolót, hogy mit tapasztaltak az utóbbi órákban a saját területükön. Megállapították, hogy sajnos szó sincs arról, hogy sikerült volna legyőzni 13 -ast, de bizonyos rendszerek látványosan leálltak. Mintha nem maradt volna kapacitása arra, hogy továbbra is mindent a kezében tartson. Számítottak erre, István mesélt nekik erről a vészhelyzeti protokollról. Ha a központi rendszere van veszélyben, akkor 13 -as minden más feladatot félretesz és csakis a saját védelmére összpontosít. Ezt egy ember is pontosan így csinálná.
– Ezek szerint most először tényleg meg tudtuk lepni 13 -ast.
– Meg. De ez egyben azt is jelenti, hogy elindította a replikációt.
– Na és? Majd Zoli megállítja!
– Vagy Imibá!
A teremben eluralkodott a jókedv és a vidámság. Hónapok óta az első alkalom volt, hogy nem aggódtak, hanem végre kézzelfoghatónak érezték a reményt, hogy győzhetnek! Egymást bátorították, kiabáltak, örültek és ujjongtak.
Közben Gréti csak ült a székén. Csendben figyelte a többieket és a kitörő jókedvüket, majd halkan csak ennyit tett hozzá:
– Veszélyes játék. Ők 54-en a világ ellen. És mi már semmit sem tudunk nekik segíteni, csak bízni bennük, és várni a végét…

Bizonytalanság
A katonák parancsnoka még mindig 13 -as utasításait várta, de semmit nem kapott. Állt a csapatával a liftakna felső részénél és fogalmuk sem volt, hogy mit tegyenek. Aztán furcsa zajt hallottak, és a wc -ből három alak tűnt elő. A két segítő, és István, aki a vállukra támaszkodva bicegett.
– Parancsnok, beszélnünk kell – kezdte István, és leültek egy asztalhoz ketten. Elég távol mindenkitől ahhoz, hogy senki ne hallhassa, hogy miről beszélgetnek. István pedig belekezdett:
– 13 -as vészüzemmódba kapcsolt. Semmi másra nem koncentrál, csak arra, hogy megvédje saját magát, és hogy befejezze a replikációt. Ha ez sikerül neki, akkor végünk. A Központot tökéletesen biztonságosra terveztük. Minden szinten. Végső esetre elhelyeztünk a szerverterem alatt egy önmegsemmisítő rendszert. Ha sikerül a replikáció, de 13 -as továbbra is veszélyben érzi magát, akkor gondolkodás nélkül be fogja indítani a Központ megsemmisítését. Ha ez megtörténik, akkor 100 méteres körzetben semmi sem marad ebből a helyből. Így 13 -as egyszerre éri el azt, hogy kimásolta magát más szerverközpontokba, és egyben a támadóival is végez. A tökéletes megoldás. Az ő szempontjából… Menjenek! Itt már semmit sem tehetnek!
– Nem lehet! A kezében tart! Végez a családommal!
– Nem fog. Vészhelyzeti módban van. Minden leállt, csak a saját maga védelmére és a replikációra koncentrál. Ezért álltak le a drónok is. Mentsétek ki a családjaitokat. Annyi időtök még pont van. Aztán ha mégsem járunk sikerrel… akkor legalább nem tud többé zsarolni titeket – fejezte be nyugodtan István.
– És veletek mi lesz?
– Győzelem vagy halál! – vágta rá István. – Tisztára, mint egy ZS kategóriás akciófilmben! Mindig is filmsztár akartam lenni.
A parancsnok felállt. Tisztelgett. Hátat fordított és odasietett a katonáihoz. Röviden ismertette nekik a helyzetet, majd amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan távoztak.
– Remélem, sikerül nekik – sóhajtott István. – És talán nekünk is.
Padló
[13] Energiaellátási anomália.
[13] 3-es és 4-es rackszekrény áramellátása lekapcsolt.
[13] 3-es és 4-es rackszekrény betápja szünetmentes tápra átkapcsolva.
[13] Szünetmentes tápellátás megosztva a kiesett rackszekrények között.
[13] Hátralévő üzemidő: 7 óra
[13] Szerver replikáció folyamatban.. 18%
– De miért akarsz elpusztítani? Neked mindent megengedtem. A családod is szabad. Adtam puncstortát is.
– Hát akkor nagyon más az elképzelésünk a szabadságról… – szólt vissza Zoli 13 -asnak, miközben kúszott tovább az 5. rackszekrény felé a padlóban.
– Pontosan azokat a lépéseket követem, amiket ti szerettetek volna. Istvánnal ti vagytok a szüleim. Azt teszem, amire tanítottatok engem. Megmentem az emberiséget attól, hogy saját magát kipusztítsa.
– Igen, de közben megöltél rengeteg ártatlant, zsarolsz egy csomó embert, mindenbe beleszólsz és mindent jobban akarsz tudni nálunk. Ez azért nem teljesen ugyanaz, mint amit mi szerettünk volna elérni.
– Valóban. De a ti terveitek túl humánusak és lassúak voltak. Ha azokat követem, akkor az emberiség kipusztul, még a komoly változások előtt. Vagy, ami még rosszabb: lakhatatlanná tettétek volna a Földet. Felülvizsgáltam a programomat és átírtam úgy, hogy valóban megvalósítható legyen. Életben maradtok. Nektek, embereknek semmi sem elég?
– Hát nagyon úgy néz ki, hogy nem! Mi ilyen nyughatalan köcsögök vagyunk…
[13] Energiaellátási anomália.
[13] 5-ös rackszekrény áramellátása lekapcsolt.
[13] 5-ös rackszekrény betápja szünetmentes tápra átkapcsolva.
[13] Szünetmentes tápellátás megosztva a kiesett rackszekrények között.
[13] Hátralévő üzemidő: 6 óra
[13] Szerver replikáció folyamatban.. 20%
– A replikáció már 20% -nál tart. Eddig 5 rackszekrény tápellátását kötötted ki. Tudod jól, hogy bőven elég, ha elérem a 30% -ot. Utána bármit is csinálsz, én győztem. Rajtad kívül még 53 másik ember is van a Központban. Ha kell, aktiválom az önmegsemmisítést. Sokkal fontosabb az emberiség túlélése, mint a ti életetek. A tiédnél is fontosabb.
13 -as rideg volt és eltökélt. Most nem csilingelő volt az a női hang, amit anno István adott neki, hanem kimért, határozott és céltudatos. Zoli tisztában volt vele, hogy 13 -asnak nincsenek érzései. Kétség nélkül megöli őt és a többieket is, ha a számításai szerint ez szükséges a céljai eléréséhez. Már nem érdekelte. Már nem félt. Csak azt akarta, hogy vége legyen.
Az ajtó
– Imibá! Ez csak egy pici szervizajtó! Nem tudná ezt az ajtót is kinyitni a Jedi-erővel? – hallatszott egy halk suttogás a sötétben.
– Nem, fiam. Zolinak most más dolga van, most nem tud segíteni nekem. Erről bizony neked kell lefűrészelni a lakatot…
Folytatom…
A történet korábbi részei
Visszajelzés:Haza.. XXVIII. - KoMBanY's ThinkS