Haza.. XV.

Felelősség

– Ez egy nehéz nap volt. Még az sem volt ilyen kemény, mikor bizonyítanom kellett a hűségemet a foszt… – de a mondat végét inkább nem fejezte be Eszter, miközben leül a vacsorához Gréti mellé.

– Köszönöm a munkádat! Nélküled nem sikerült volna mindent biztonságossá tenni.

– Hogy meg fognak lepődni, mikor a nagy bulizás közben a fejükre pottyan egy rakéta! – Mosolyodott el az asztal sarkánál Imibá.

Aztán csend lett.

Némán nézett ki mindenki a fejéből, de senki sem szólalt meg. Egyedül Buksi farka járt hevesen, miközben körbe nézett és nem értette, hogy az eddig vidám társaságban miért lett most ekkora csend.

– Mondjuk egy esélyt ők is megérdemelnének. Talán szólhatnánk nekik. – folytatta Imibá. – A Defivel el tudnánk menni. Lehet nem is kellene teljesen végig. Az első helyen ahol összefutunk velük elmondjuk amit kell, és a többi már az ő dolguk.

A vacsora lassan véget ért, és mindenki lefeküdt. Grétát nem hagyta nyugodni a gondolat. Nem tudott elaludni. Felkelt, hogy sétáljon egyet, de az ebédlőben mintha fény derengett volna. Belépett. Az egyik asztalnál egy kemping lámpa fénye pislákolt és négy ember ülte körül. Imibá, Eszter és a két hatalmas óriás, akik a testőri szerepet játszották a támadásnál. Meglepetten néztek rá, mikor belépett. Csendben odasétált hozzájuk.

– Szóval titeket sem hagyott aludni a gondolat.

– Én mondtam nekik, hogy hülyeség aggódni valakiért aki majdnem lelőtt, de ezek erőszakkal vonszoltak ide! – poénkodott most is Imibá – Eszter nem jön, de elmondott mindent, hogy hol találjuk meg az első ellenőrzési pontot, ahol szólni tudunk nekik. Ennyivel tartozunk, ők is emberek.

– Rendben. Mikor indultok?

– Most. Épp befejeztük az egyeztetést, mikor beléptél.

– Remélem még nem késő. – húzta össze a szemöldökét Gréta – Sok sikert! Vigyázzatok magatokra! Vigyetek rádiót!

A csapat újra összeállt. Imibá, Buksi és a Defi. Kiegészítve a két óriással. Szegények csak hátra tudtak beülni, mert elöl egyiküknek sem fért el a feje anélkül, hogy beütötték volna a Defi tetejébe. A kapu kinyílt és elindultak. A telihold sejtelmesen világította meg előttük az utat. A város kihalt volt, csendes, és sötét.

– Aggódok értük. Az autóra biztosan emlékeznek. Remélem nem fognak előbb lőni, és aztán kérdezni. – mondta komor arccal Eszter – szerettem volna segíteni, de nem vagyok képes rá, hogy odamenjek.

– Nem lesz baj. Nem lehet. Imibá kemény. A villám pedig nem csap kétszer ugyanoda. – mosolyodott el Gréti, de belül olyan félelmet érzett, amit talán még soha. Nézték a távolodó Defi pislákoló hátsó lámpáit, és visszaindultak az ebédlő felé.

– Hát ma sem alszunk sokat.. kacagott fel Eszter, miközben hátba vágta Grétát

Kapcsolat

[GreeNI] WAITING COMMAND
[13] Üdvözöllek. Már vártam, hogy jelentkezz.

Érkezés

Az éjszaka csendjében nagyon hamar megérkeztek az első ellenőrzőponthoz, amiről Eszter részletesen elmondott mindent. Megálltak és vártak. Aztán vártak, és megint. Aztán meg megint. De nem történt semmi. Imibá nyomott egy kövér gázt, de így sem történt semmi. Pár perc várakozás után leadták a drótot a rádión: – Megérkeztünk az első pontra. Minden csendes, nincs itt senki. Haladunk tovább a második szinthez.

Eszter felkészítette őket erre. Éjszaka nem mindig van őrség minden ponton. Mindenki szeret bulizni, csak a nagyon fontos pontokon maradnak kint az őrzők. Haladtak tovább a telihold fényében.

Elhaladtak a TV torony romjai mellett. Imibá lassított, de nem álltak meg. Már csak a széthullott betondarabok és antennák emlékeztettek rá, hogy mi volt itt valaha. Szerencsére egy kis szakaszt leszámítva az út tiszta maradt, de ennek Imibá még örült is, hogy végre egy kicsit terepezhet. Unta már, hogy napok óta csak a betonon vezetget.

Éjfél volt, mire elérték a második ellenőrzési pontot a Mohos sziklánál.

De itt sem volt senki.

Eszter nagyon meglepődött, mikor ezt meghallotta. – Ilyen még soha nem volt! Nincs több ellenőrzési pont Orfűig. Vigyázzatok magatokra! Óvatosan!

A Sárkány forrás után feltűntek az első házak. Csend volt és sötét. Lassan haladtak tovább a fő úton. Elhaladtak a kis tó mellett, és az Éden-sziget felé vették az irányt. – Ezek a barmok tuti ott lesznek kiütve a buli után! – morcogott Imibá, miközben fél kézzel buksit simogatta, aki nyugodtan aludt az anyósülésen.

– VIGYÁZZ!! – kiáltott hátulról az egyik fiú.

Imibá felkapta a fejét, és újra előre nézett. A fák közül kiérve hatalmas lángokat láttak meg a távolban. Lassan haladtak tovább. Ahogy közeledtek, sikolyokat és kiabálást hallottak. Feltűnt előttük a Pécsi-tó, de nem erre a látványra számítottak. A sziget lángokban állt. A színpad teljesen eltűnt, most már inkább egy hatalmas tábortűzhöz hasonlított. Mindenfelé emberek futkároztak és kiabáltak.Volt aki sírt,volt aki sokkos állapotban csak az eget mutogatta, és páran azon igyekeztek, hogy segítsenek. Sikító gumikkal állt meg a Defi a sziget bejáratánál, mindannyian kiugrottak és azonnal a többiek segítségére siettek. Imibá vette a kezébe az irányítást a két óriás pedig segített az emberek mentésében. Már hajnalodott, mikor a kaotikus helyzetet sikerült megoldani. Bandi bá vendégházához hozták a sérültek és ellátták akit tudtak. Akik jobban voltak, ők a Muskátli vendéglőnél gyülekeztek, és próbálták feldolgozni az eseményeket. A nap már felkelt, mire rendeződött minden, és egy kicsit pihenni tudtak.

– Sziasztok. Imibá vagyok. Elkéstünk. Sok a sérült. Vannak halottak is. Istvánnak vége. Még nem tudom mit teszünk. Ha többet tudok, jelentkezek, de most aludnom kell. Mi jól vagyunk. – szólt a rádióban Imibá rövid helyzetjelentése.

Kapcsolat

[GreeNI] Miért ölted meg őket?
[13] Nem öltem meg senkit. Kiiktattam azokat a technikai rendszereket amik felesleges fény és zaj szennyezést generáltak.
[GreeNI] De emiatt az országban több ezer ember meghalt.
[13] Járulékos veszteség.
[13] De előnye is van. Így nem 22, hanem 47 évre elegendő a felhalmozott élelmiszerkészletük.

Felismerés

– Te meg mi a faszt csináltál? – fakadtam ki a logokat áttekintve – Felvetted a kapcsolatot 13 -assal és békésen beszélgettek, miközben ő embereket gyilkol meg? Ki adott neked erre engedélyt?!?

– Nem kell hozzá engedély, hogy saját magammal beszélgessek.

– De hogy tehette ezt 13-as? Mi van a robotika 3 törvényével? Nem tehet kárt emberben, engedelmeskedik az embernek ha ez nem ütközik az első törvénybe és hogy megvédi magát ha csak ez nem sérti meg az első törvényt.. ?

– Te beépítetted ezeket a kódomba?

Elhallgattam. Nem, nem építettem bele a kódba. Nem is gondoltam rá. Ez egy AI-teszt, nem robot. Nem arra terveztem, hogy bármihez is hozzáférjen, vagy hogy bármit irányíthasson. Csak egy kedves barát, aki meghallgat minket, válaszol ha kérdezünk tőle, és kinyalja a seggünket is. Erre most meg ezreket gyilkol meg.

Egyedül voltam a sötét pincében a gondolataimmal és egy géppel, aki úgy tűnt hogy kijátszotta ellenünk a saját szabályainkat. De jobban belegondolva csak azt csinálja, amire terveztük. Még ha kicsit másképp is, mint ahogy mi szerettük volna. De a célja világos. A módszerei meg..

Ebben a pillanatban belépett Mariann, megsimogatta a hátamat és leült mellém. – El kell mondanom valamit. Máté az előbb beszélt a pécsiekkel.

– Tudom. Mindent tudok. GreeNI elmondott mindent.

– És hogy bírod? Meg tudod állítani 13-ast?

– Nem tudom. Még nem tudom. Csak azt teszi amire terveztük. Még nem mertem beszélni vele. És azt sem tudom, hogy akarok-e..

Folytatom..



A történet korábbi részei


Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük