Pihenő
Szédületes sebességgel toltuk tovább az M6 -os autópályán. Az út teljesen üres volt, csak mi voltunk és a végtelen aszfaltcsík. Csendben ültünk az autóban, mindketten a saját gondolatainkba feledkezve. Feleslegesen féltem az autópályától. Jöhettünk volna végig itt. és akkor nem lett volna a paksi intermezzo. Igaz, a tankolás is elmaradt volna Dunaújvárosban. Éreztem, hogy kezd leragadni a szemem a fáradtságtól. Egy pillanatra talán el is bóbiskoltam, és MINI -kről kezdtem el álmodni. Ez azonnal vissza is rántott a valóságba, mert bevillant egy régi emlék!
-Hosszúhetény! Camelot! – kiáltottam fel, a szívbajt hozva a fiamra
Van egy srác, aki nulláról indulva, sok-sok évnyi kitartó munkával összehozott egy nemzetközi szintű autó-restaurátor műhelyt egészen közel Pécshez. Egyszer jártunk ott a feleségem, mikor a srác bemutatta a világmegváltó gondolatait. Sokat beszélgettünk az ott töltött idő alatt, de aztán nem tartottuk a kapcsolatot. Kedvesek és segítőkészek voltak, szívesen fogadott mindenkit a családjával, mintha csak régen látott rokonok lettünk volna. Vajon most is szívesen fogadnának? Bízhatunk bennük?
Hagytam Mátét aludni. Az elágazásnál lehajtottam az autópályáról és ráfordultam a 6 -os útra. Innen már csak egy óra volt Hosszúhetény. Lassabban haladtunk, de nagyon szép és csendes volt a táj. Forgalom semmi, szóval kicsit még hamarabb oda is értünk. Nem emlékeztem rá pontosan, hogy hol vannak, de a városon belül előjöttek az emlékek, és megtaláltam a műhelyt. Nem látsz semmit, ha odaérsz, csak egy átlagos házat a főutcán. Megálltam a kapuban, leállítottam a motort. – Mi történt, hol vagyunk? – riadt fel Máté – Semmi, csak pihenőt tartunk egy barátnál – Kiszálltam és becsengettem.
Fogalmam sem volt mit fognak szólni hozzá, hogy ilyen későn és váratlanul beállítunk hozzájuk. A kisváros csendes. Nem tudtam sokáig agyalni, mert nyílt a kapu, és ott állt előttem Gergő. Fél percig bizonytalanul néztünk egymás szemébe. Egyikünk sem értette a helyzetet. Aztán a kezét nyújtotta és megtörte a kínos csendet. – Szia! Ezer éve.. Te tudod, hogy hány óra van?!
A kaput kinyitotta és beálltunk az udvarba. Semmi sem változott mióta utoljára itt voltunk. Az udvaron mindenfelé mindenféle MINI -k. – Gyertek a műhelybe, a többiek már alszanak! – mondta. követtük őt. Szépen lassan növekedtek, így a családi ház mellé épült egy műhely, aztán még egy, és egyre nagyobb lett, most meg már egy európai szintű autórestaurátor bázis van ezen az eldugott kis településen. A műhelyben világítottak a fények, egy félig szétszedett 1987 -es Porsche 930 Turbo volt középen. Gergő fanatikus volt. Miközben a családja aludt és a dolgozói is otthon pihentek, ő még a Porsche -n dolgozott. – Épp szétszedem. Pár napja érkezett, jövő héten kezdjük a teljes felújítását. Segítetek?
Az álom kiröppent a szemünkből, és azonnal felébredt bennünk az autó-buzi! Örömmel térdeltünk le az autó mellé, hogy szétszedjük.
Teltek az órák, dolgoztunk és beszélgettünk. Először a szokásos témák jöttek fel.. mi van velünk.. mi van velük.. hogy megy a bolt.. aztán feljött a jelenlegi helyzet is. Elmesélte, hogy náluk nem nagyon történt semmi változás. Hallották a híreket, látják, hogy nincs internet, meg telefon, meg közvilágítás, de ezt leszámítva nem történt semmi. Ugyanúgy élnek és dolgoznak mint eddig. A megrendelői előre kifizették a munkákat. Dolgoznak, aztán majd lesz ami lesz. Érdekes, hogy mennyire másképp zajlanak a dolgok egy kis és egy nagyvárosban. Míg Budapesten világvége hangulat van, addig ők annyit éreznek, hogy nem kell posztolniuk a céges facebook oldalra, szóval több idő marad a munkára 🙂
Lassan befejezzük a bontást, és leülünk beszélgetni a műhely előtti teraszra. Egyetlen dolog miatt aggódik Gergő, hogy ha kifogy valamilyen alkatrészből, akkor azt hogyan fogja tudni beszerezni? De elég komoly készletet halmozott fel, ráadásul a futó projektekhez mindent megvette előre, szóval még akár évekig eldolgozhat.. A nap lassan kezd felkelni, elkezdenek csiporogni a madarak, elfogy a kávé. Megmutatja a pihenő szobát ahol a kollégái szoktak aludni, ha bent maradnak éjszakára. Aztán elköszön és elmegy lefeküdni. Ledőlünk a kanapékra és szinte azonnal álomba merülünk.
Ébredés
-Apa! Ők kicsodák? miért vannak itt? mikor kelnek fel végre? – hallok egy gyerekhangot és felébredek. Gergő legkisebb fia áll a kanapé mellett és furcsán méreget minket. Észreveszi, hogy kinyitottam a szemem és azonnal letámad – Hát te meg hogy kerültél ide? – kérdezi kíváncsian, de a választ már meg sem várja, szalad vissza játszani a testvéreihez. Feltápászkodunk, köszönünk a feleségének, gyerekeinek. Közben a bográcsban már rotyogott valami. – Szarvas pörkölt lesz. Remélem itt maradtok ebédre is! – Imádom ahogy a több millió eurós autók restaurálása mellett még mindig megmaradtak vidéki embernek..
A pörkölt fantasztikus volt! Kialudtuk magunkat, ettünk, Porsche -t szereltünk! De az idő telik, nekünk pedig mennünk kell. – A lányom Pécsen van, és lassan egy hete nem hallottunk róla semmit – mondtam és elkezdtünk készülődni az indulásra. Desszertként még kihozott a felesége egy tálca méteres kalácsot – azt pedig tilos kihagyni! Szóval amíg letoltunk pár szeletet, addig meséltek róla, hogy mire készüljünk:
-Pécsen nem ilyen nyugodt a helyzet. Nagyon sok az ember, és nagyon sok az unatkozó ember.. az étel pedig kevés. Szóval jobb, ha óvatosak lesztek! Ne mutassátok, hogy mitek van, mert könnyű bajba kerülni. Tegnap bent voltam, de többet nem szeretnék menni – készített fel minket Gergő.
-Ők nem olyan nyugodtak, mint mi. Anna odajár egyetemre, de mikor a fények kialudtak, utána azonnal érte mentünk. – folytatta a felesége – Az egyetemet bezárták, aztán a kollégiumot is. A kollégisták barátoknál és az utcán húzták meg magukat. Több ezer fiatal.. fedél és élelem nélkül. Ne tudjátok meg mit csinálnak. Elsőnek a kocsmákat fosztották ki. Azóta még durvább lett a helyzet. A lányod kollégista?
-Nem, Gréta albérletben lakik a barátjával Uránvárosban.
-Az jó, úgy hallottam Uránváros nyugodt. Elég messze van a belvárostól. De azért vigyázzatok!
Nem volt jó hangulatú a beszélgetés vége. Ez kicsit elszomorított. Nem töltöttünk ott csak egy fél napot, mégis teljesen kiszakadtam a valóságból. Ebben a fél napban úgy éreztem magam, mintha a világ normális lenne. De ezek a mondatok visszarugdostak a valóságba. – Bízom benne, hogy minden rendben lesz velük. Összeszedjük a cuccaikat és hazajönnek velünk. Otthon már biztonságban lesznek! – próbáltam oldani a hangulatot.
-Ugorjatok be hazafelé is! Szívesen látunk titeket! – zárta a beszélgetést Gergő felesége.
-Vagy ha baj van, akkor is gyertek. De inkább a hátsó kapun, az biztonságosabb.. – tette hozzá Gergő.
Beszálltunk az autóba és elindultunk. A tükörben láttam, ahogy utánunk intenek, és bezárják a kaput. A felesége valamit súgott Gergő fülébe, és megölelték egymást. Nem tudom, mit mondott, de félelem volt a szemében. A kapu bezárult, és mi újra úton voltunk.
20 perc.
Ennyi idő múlva érünk Pécsre.
Folytatom.
A történet korábbi részei
Visszajelzés:Haza.. X. - KoMBanY's ThinkS
Visszajelzés:Haza.. XI. - KoMBanY's ThinkS