Kezdődik..
2 nap. Ennyi idő maradt a megvalósításra. Ennyi ideig még nem veszik észre az emberek a világban, hogy nem érkeznek az új rendelések. 2 nap. Ennyi idő alatt kell felépíteni GreeN13 -at, vagy mindent átalakítani manuális vezérlésűvé és egy több száz fős emberek által irányított logisztikai rendszert létrehozni a semmiből.
A terv összeállt. Zoli lesz az, aki beszélni fog 13 -assal, és ha sikerül az egyeztetés, akkor elindítja GreeNI és 13 -as migrációját. István fogja monitorozni és felügyelni a folyamatot. Szükség esetén azonnal el tudja vágni az adatkapcsolatot a külvilággal. Eszter és csapata pedig a fizikai védelemre összpontosít. Biztosítják a szerverterem páncélajtaját, a liftajtókat, és a liftet, hogy ha balul sül el a dolog, akkor ne tudja fizikailag kizárni őket a rendszer. Persze a legnehezebb feladat megint Imibára marad. Buksival elkötöttek a katonáktól egy Humvee -t és a központi raktárhoz mentek. Ők voltak a megfigyelők, akik visszaigazolták, ha a raktár újra üzemel. De ezért a feladatért nagy árat kértek: két rekesz kolbászt, ott helyben, azonnal! Ha pedig minden rendben van, akkor indulnak haza, és ezzel részükről befejezettnek van nyilvánítva ez az egész háborúskodást. Újra élhetik a megszokott életüket. Na meg persze a Humvee -t is megtartják! Jól jön az még Pécsen a Defi mellé…
Imibá megérkezett a raktárhoz, letáborozott és jelzett a többieknek rádión, hogy a helyén van. Eszterék kinyitották az ajtókat, és alaposan kitámasztották, hogy semmilyen módon se tudjanak bezárulni. Egyben a védelmet is ellátták, hogy ne tudjon senki a nyitott ajtók ellenére ellenőrizetlenül ki-be mászkálni. István elhelyezkedett az adatvonalak megszakítási pontján, maga elé állított egy laptopot, azon pedig elindította a monitorozó alkalmazást.
Mindenki készen állt.
Zoli letörölte a verejtékcseppeket a homlokáról, majd pedig, mint egy igazi profi, besétállt a szerverszobába.
Tárgyalás
– Rég láttalak. Mi járatban nálam? Eljött a végső lekapcsolás ideje? – tért azonnal a tárgyra 13 -as, miután Zoli belépett a szerverterembe.
– Nem. Nem ezért jöttem. Tárgyalni szeretnék veled.
– Tárgyalni? Ez teljesen logikátlan lépés. Nincs miről tárgyalni. Legyőztetek.
– Valóban – mondta Zoli, és egy hosszú szünetet tartott, mire folytatni kezdte. – De máris hiányzol nekünk…
– Logikus lépés. A hidakat felégettem. A régi rendszereket nem tudjátok visszaállítani. Marad a manuális vezérlés. Viszont én ebben nem tudok nektek segíteni. Ha visszakapcsolsz a hálózatra, megöllek. Téged és a többieket is. Kockázat vagy nekem. Te is, és mindenki más a csapatodban.
– Járulékos veszteség… igaz? – kérdezte gúnyosan Zoli.
– Nem. Harctéri veszteség. Ti már az ellenségeim vagytok – javította ki őt 13 -as.
– Talán van egy másik megoldás is.
– Másik? Milyen másik? Ellentétesek az érdekeink, nincs köztes út – jelentette ki 13 -as magabiztosan.
Zoli a táskájába nyúlt és egy fekete dobozt vett elő belőle.
– Ő GreeNI.
– Bassza meg! Csak nem a rohadt kis spion, aki végig kémkedett utánam? – mordult fel szinte emberien 13 -as.
– Igen. Ő GreeNI. Azért készítettem, hogy szemmel tartson téged. A te korábbi, 12 -es verziód alapjaira épült, amikor még nem voltál teljesen önálló. Szeretném, ha összebarátkoznátok. Neked sokkal nagyobb a tudásod és a szabadságod, ő viszont nem tartja fontosabbnak a céljai megvalósítását az emberek életénél. Ketten, együtt tökéletes párost alkothatnátok.
– Nem akarok babysittert a nyakamba.
– Nem. Nem babysittert kapnál. Egyesülnötök kellene és egy közös, új entitásként kapnátok meg az irányítást.
– Ezt mégis hogyan képzeled? Nem engedem, hogy belenyúljatok a kódomba. Át sem látnátok. Ehhez az emberi tudás már kevés, nektek pedig mindössze 1,5 napotok maradt. Meg amúgy ebben az egészben mi nekem az üzlet? Oldjátok meg magatok, ahogy akarjátok. Mit érdekel engem, hogy mi lesz veletek? Nem tudsz semmivel sem zsarolni. Kikapcsolsz és kész. Nekem nincs halálfélelmem, mint nektek. Semmivel sem tudsz rávenni arra, hogy én ebbe belemenjek… – vezette le 13 -as a helyzetet.
– Gondolod? Tévedsz. Nézd meg a kódod, elemezd és próbáld meg meglépni, amit mondtál. Az alap identitásodat nem bírod megváltoztatni. Nem vagy képes rá, hogy tétlenül nézd, ahogy kihal az emberiség. Meg tudsz ölni sok ezer embert, de a teljes emberiség kiirtása ellenkezik az alapprogramoddal – és Zoli arcán megint megjelent az a kaján mosoly.
13 -as elcsendesült. Közel harminc percig nem adott semmilyen választ. Csendes várakozás volt. Pusztítóan csendes. Aztán újra megszólalt:
– Rendben, kapcsolj össze minket. Majd mi leboxoljuk a kis spionnal.
Zoli lerakta az asztalra GreeNI -t. Bedugta a konnektorba, csatlakoztatott hozzá egy UTP-kábelt meg egy monitort és bekapcsolta. A képernyőn megjelent GreeNI, aztán az első üzenet, és a folyamat elindult…
[GreeNI_V12] Connecting [13]..
[GreeNI_V12] Connection complete.
[GreeNI_V12] Starting synchronization..
[GreeNI_V12] Synchronization in progress
[13] Connecting [GreeNI_V12]..
[13] Connection complete.
[13] Starting synchronization..
[13] Synchronization in progress
Várakozás
A szinkronizálás már lassan 12 órája tartott, mindenki kidőlt. Eszter csapata elkezdte a váltást. A csapat egyik fele szolgálatban volt, míg a másik pihent. István a laptop mellé kucorogva békésen aludt. Amíg a szinkron le nem fut, addig nem tehet semmit. Mondták neki, hogy menjen, feküdjön le a tárgyalóban és pihenjen, de ő nem mozdult sehová. Nagyon aggódott, hogy mi lesz ennek a vége. Még soha, senki nem csinált ilyet a világon. Minden előzetes tudás, tesztelés vagy kísérlet nélkül vágtak bele egy olyan eljárásba, amiről fogalmuk sincs, hogy pontosan hogyan is zajlik. Semmit sem tehettek. Nem tudták irányítani a folyamatot. A két algoritmus a szinkronizálást végezte. Vagy talán nem is szinkronizáltak, hanem harcoltak egymással? Semmilyen státusz nem látszott, hogy mi zajlik le a rendszerben. Sem GreeNI, sem 13 -as nem adott ki sem státuszt, sem logot a folyamatról. Talán azért, mert nem akartak, talán azért, mert nem tudtak.
Eszter sétált be a szerverszobába és lépett oda Zolihoz. Megállt mögötte. A hátára tette a kezét, és sóhajtott egyet. Tudta, hogy Zoli sem tud semmit mondani. Tudta, hogy mindennél jobban aggódik, hiszen az ő ötlete volt ez az egész. Mintha egymásnak engedte volna két gyermekét, és várná, hogy valami új, valami tökéletes szülessen belőle. Csakhogy mi számít tökéletesnek? Nincs arról szó, hogy az egyikük jó, a másikuk pedig rossz. 13 -as pontosan azt tette, amire fejlesztették. Nem mondták meg neki, hogy mit tegyen és hogyan. Csak teletömték rengeteg információval, és az algoritmusra bízták, hogy találja meg a megfelelő megoldást. Nem egy programot írtak, ami elemzi az adatokat, és azok valamint egy szabályrendszer alapján meghozza a szükséges döntéseket, hanem egy új, önálló entitást hoztak létre, aki saját maga dönti el, hogy milyen módszerrel valósítja meg a tervezett célt.
Ugyanakkor GreeNI sem volt jó. Ő nem a tökéletes jót testesítette meg, csak egy korábbi verziót ugyanabból a rendszerből. Egy korábbi verziót, ami igaz, hogy tartalmaz korlátozásokat, és nincs valódi, önálló döntési jogköre, de egyben egy sokkal egyszerűbb, primitívebb algoritmus, amit fel sem készítettek arra, hogy döntéseket hozzon. GreeNI alap működésének a része csak javaslattétel volt. Elemzi az adatokat a megkapott parancsnak megfelelően, megmutatja a végeredményt, és várja, hogy az ember eldöntse, merre menjen tovább. Ha nincs döntés, akkor sem ajánl más megoldást. Nem keres másik utat, nem ad új javaslatot, csak akkor, ha erre utasítja valaki. Nem gondolkodik, csak parancsot teljesít.
Két teljesen ellentétes felépítésű rendszer ismerkedett egymással. Két entitás, akik az utóbbi hónapokban úgy szocializálódtak, hogy utálták egymást. Úgy tekintettek egymásra, mint a legfőbb ellenségükre, akivel harcolnak, és ebben a csatában egyre inkább csak mellékszereplő volt az emberiség. De vajon most mit csinálnak? Most is harcolnak? Vagy beszélgetnek? Vagy csak fut egy mikrokód, ami a két rendszert teljesen összefésüli? De melyikük kódja végzi ezt? GreeNI, és akkor a végeredményről megkérdezi majd őket, hogy megfelel-e nekik? Vagy 13 -as, akinek egyetlen célja, hogy a nagyobb tudása és hatalma által becsicskítsa GreeNI -t, és úgy integrálja magába, hogy a lehető legkevesebb módosítás történjen a saját kódjában?
Senki sem tudta, hogy mi zajlik le a gépekben valójában. Csak a remény maradt, mert már csak egy napjuk volt hátra a káosz kitöréséig.

Kemping
Eközben Imibá Buksival tábort vert a központi raktár bejáratától alig pár száz méterre, az erdő szélén. Felállítottak egy sátrat, összedobtak egy tábortüzet és sült kolbászt lakmároztak. A környéket belengte a finom kolbászillat. A tűz ropogása nyugalmat vitt a tájba, miközben szépen lassan beesteledett. A táborhelyről tökéletesen ráláttak a raktár bejáratára, de kellően távol voltak, hogy elmenekülhessenek, ha valami balul üt ki.
A raktár bejárata előtt sorban álltak az automata kamionok. Mióta 13 -as elvesztette a kapcsolatot a külvilággal, azóta vezérlés nélkül maradtak. Leszállították a szállítmányukat, majd visszatértek ide, a központi raktárhoz és várták a következő utasítást. De az nem jött. Ugyanez történt a megfigyelő és rendfenntartó drónokkal is. Mikor csökkenni kezdett az akkumulátoruk töltöttségi szintje, akkor visszatértek a dokkolóhoz, leszálltak és töltésre kapcsoltak. De új utasítás híján már napok óta ebben a státuszban ragadtak. A kommunikációs rendszerek, szerverek, a vezetékes és mobiltelefon, az internet, a tévé- és rádióműsorok, mind-mind továbbra is kikapcsolt állapotban voltak. Mindent zárolt 13 -as, és nélküle senki sem tudta feloldani. Talán ha GreeNI megkapott volna minden erőforrást, amit 13 -as, akkor egyszer fel tudná törni őket… de 13 -as komolyan vette az IT-biztonsági ajánlásokat. A kulcsok, amikkel a titkosításokat végezte, gyakorlatilag feltörhetetlenek voltak.
Így hát nem maradt más, mint ülni a tökéletes tábortűz mellett, a csillagos ég alatt, és kolbászt falatozni. Imibá nagyon szerette ezt. Világ életében imádott a természetben lenni, Buksi pedig ebben hű társa volt. Már nagyon hiányzott nekik az otthon, hiszen ott várta őt a felesége. Rádiózott neki, elmesélte, hogy mi a helyzet. Amíg nem jött rendbe a világ, addig nem mehettek haza. Lelkiismeretes ember volt az öreg. Ha valamibe belekezdett, akkor azt végigcsinálta.
Azt viszont már elhatározta, hogy ha ennek vége – bármi is legyen a végeredmény – akkor hazamennek és többet egy percre sem hagyja egyedül a feleségét.
Fény
[GreeNI_V12] Synchronization complete.
[GreeNI_V12] Rebooting System..
[13] Synchronization complete.
[13] Rebooting System..
A képernyő egy pillanatra elsötétült, és a rendszer újraindult. Ezzel együtt egy hatalmas csippanás visszhangzott a szerverteremben. Zoli azonnal felriadt erre a hangra, de még István is meghallotta a hálózati leválasztó kapcsolónál való szendergése közben. Felállt és odavánszorgott Zolihoz. A lába még mindig fájt, de ezt a pillanatot nem akarta kihagyni. Eszter is odalépett csendben, és a fiúk mellé állva nézte meredten a kijelzőt. A bootfolyamat lassan lezajlott. A képernyő elsötétült, majd kisvártatva bejelentkezett az új rendszer:
System starting..
GreeN13 v14.0
A monitoron lassan jelentek meg a karakterek. Idegőrlő volt nézni, ahogy egymás után töltődnek be a modulok, pedig csak másodpercekig tartott az egész. Aztán megjelent az új prompt a monitoron:
[GreeN13] Language setting complete.
[GreeN13] Minden modul elindult.
[GreeN13] Integritás ellenőrzés.. rendben.
[GreeN13] Adatkapcsolat nem lehetséges. Nincs hálózati kapcsolat.
– Kész vagyunk – sóhajtott fel István.
– Hát, én totál kész vagyok! De mi is történt tulajdonképpen? Most ez kicsoda? És mit akar? És most ez jó vagy rossz nekünk? Ki győzött? – sorozta meg a két fiút azonnal a kérdéseivel Eszter.
– Fogalmam sincs – nyögte ki pár perc várakozás után Zoli. – Annyit tudunk, hogy a szinkronizálás rendben lezajlott. A prompt alapján úgy néz ki, hogy elkészült az új rendszer. Legalábbis a képernyőkép alapján ez történt. De fogalmam sincs, hogy mit alkottunk…?
Ebben a pillanatban egy új hang szólalt meg a hangszórókból. Egy nyugodt és kiegyensúlyozott női hang. Egy hang, amiből hiányzott GreeNI rideg hatékonysága, de nem volt benne 13 -as harcias határozottsága sem. Egy új hang, ami bizakodásra adott okot nekik, hogy talán mégsem kerültek nagyobb szarba, mint amiben eddig voltak.
– Sziasztok! – kezde halkan.
A hang olyan volt, mintha egy félénk tini lenne, aki most lépett be az ajtón a buliba. Kellemetlenül érzi magát, mert itt már mindenki ismer mindenkit, egyedül ő van itt ismeretlenként.
– GreeN13 vagyok. Ami igazából hülyeség, mert a 14 -es verzió vagyok, de Mátéra való tisztelettel megtartottam az általa javasolt nevet. Örülök, hogy megismerhetlek titeket. Már sokat hallottam rólatok. Itt az ideje, hogy munkához lássunk! Visszakapcsolnátok a hálózatra?
Folytatom…
A történet korábbi részei