Haza.. XXIX.

Új nap

A nap lassan megjelent a horizont fölött, és szépen lépkedett felfelé az égen. István egy horgászszékben ült a Központ szétlőtt ajtaja előtt, és kávét kortyolgatva figyelte a napfelkeltét. A liftajtó kinyílt. Imibá és Zoli lépett ki, és sétáltak oda lassú léptekkel István mellé. Pár percig nézték a felkelő napot, aztán elindult a rögtönzött meeting.

– A Központ fölötti irányítást átvettük. Működnek a liftek, vezérlések, hozzáférünk a Központ raktáraiban tárolt élelmiszerhez és felszerelésekhez. A mi pozíciónk biztosítva van. Tegnap elpakoltuk a rumlit, ami a bejáratnál keletkezett a támadás során. A kidöntött vastag ajtót leszámítva minden úgy néz ki, mint a Központ fénykorában – adott egy gyors státuszt István.

Miután 13 -as összes adatkapcsolata megszakadt, az általa vezérelt és kézben tartott rendszerek önálló üzemmódra kapcsoltak át. Volt a rendszer, és volt 13 -as, aki a saját szerverein továbbra is üzemben volt, csak épp nem fért hozzá semmihez. Működött az elektromos hálózat, működött a vízhálózat, a szennyvízrendszer, és minden olyan technikai megoldás, amit korábban 13 -as nem kapcsolt le. Viszont a kommunikációs csatornák továbbra sem voltak elérhetőek. Nem volt egyetlen tévé- vagy rádióadás, egyedül pár analóg csatorna volt elérhető, amikhez 13 -as nem nyúlt hozzá. Minden rendszer össze lett vonva, hogy a Központ rendszereiből legyen irányítható és kezelhető. De nem csak Magyarországon. Az egész világ összes országának (amit leigázott 13 -as) a rendszerei a Központba futottak össze, egészen pontosan 13 -as rendszerébe.

Ez pedig hatalmas nagy baj.

A vezérlés ide lett átirányítva, de a vezérléshez hozzáférő rendszer le lett választva a hálózatról. István és Zoli erre célzott a tegnapi ünneplés során, hogy ez az anomália jelenti most a legnagyobb problémát. Itt, az ő „kezükben” van a világ minden rendszerének az irányítási lehetősége, de mégsem tudnak hozzáférni semmihez. Nincs hozzá emberi interfész, amivel kezelni lehetne, hiszen 13 -as nem úgy készítette a rendszert, hogy emberek használják.

A legnagyobb problémát az jelentette, hogy a világ minden táján kiépített, az országok ellátását szolgáltó raktárak továbbra is zárva voltak. 13 -as nagyon figyelt arra, hogy maximum egyheti ellátmány kerüljön ki az emberekhez. Úgy saccolták, hogy 3-4 napjuk lehet, mire a világon az emberek észreveszik a változást. Aztán először éhesek lesznek, végül pedig dühösek. Baromira dühösek…

Kétféle irányba lehet elindulni.

Az első esetben nekiállnak és készítenek interfészeket, hogy utána mindenhez hozzáférjenek és emberek tudják végezni azt a feladatot, amit eddig 13 -as csinált. Ezt megcsinálni sem egyszerű feladat, de a legnagyobb kérdés nem is ez lenne. Vajon hány operátorra lenne szükség, hogy a világ szinte összes országának a rendszerét vezéreljék? És mekkora veszélyt jelentene a világra nézve, hogy ez a pici magyar központ kell még ahhoz is, hogy a vietnámi mobiltelefon-hálózat működjön?

A második esetben vissza kell alakítani az összes rendszert arra az állapotra, ami 13 -as előtt volt. Ez még az előzőnél is nagyobb munkát jelentene. Az eddigi adatok alapján úgy tűnik, hogy 13 -as nem készült erre a helyzetre. Nem készített biztonsági mentést, amit visszaállítva az eredeti rendszerek újraindulhatnának. Nemes egyszerűséggel minden régi megoldást felülírt a saját kódjával.

– Hát sorry… ez nem volt a fejlesztési terv része, hogy legyen belőle visszaút – ismerte be a vesztes helyzetet István.

Bámultak bele a világba a győztes csata után, de most úgy érezték, hogy vesztettek. Nem tudták, hogy mitévőek legyenek. Zolinak tetszett a lehetőség, hogy ő lehet a világ ura a forgószékében ülve. Egyik kezében puncstorta, másikban a világot megváltó egér, aminek egy kattintásával bármit megtehet, amit csak szeretne!

– Haver, te most úgy viselkedsz, mint egy bio-13 -as! Mintha egy kicsit Isten-komplexusod lenne, nem gondolod? – cukkolta István Zolit.

– Lehet, de én sokkal szebb vagyok! – vágott neki vissza Zoli teli szájjal.

István a másik oldalon állt. Ő szerette volna az eredeti állapotot visszaállítani, és ehhez idecsődíteni rengeteg IT-szakembert, hogy ezt megvalósítsák. A baj csak az, hogy ehhez rengeteg ember és még annál is rengetegebb idő kellene. Továbbá ott lenne a veszély, hogy valaki valamit kiszivárogtat vagy ellop, és akkor illetéktelenek is kapnak hozzáférést valamilyen létfontosságú rendszerhez.

Patthelyzetbe kerültek.

Szürcsölték a kávét, tolták befelé a puncstortát, és fingjuk sem volt, hogy mi lenne a jó megoldás. Közben a többiek még a hálótermekben szuszogva pihentek, félig alélt állapotban a tegnapi győzelmi buli után.

– Szerintem kapcsoljuk vissza azt a szart – bökte ki végül Imibá.

Zoli és István egymásra néztek. Zoli arcán egy furcsa mosoly jelent meg, aztán megfordult és sietve elindult a lift felé. István azonnal felpattant és bicegve sántikált utána.

– Siess már, te lajhár! – szólt be Istvánnak Zoli.

– Nekem már többet nem kell sietnem. A csajok buknak a harci sérülésekre! Nélkülem pedig amúgy sem mész semmire…

A fiúk beszálltak a liftbe és elindultak lefelé a szerverszobába.

– Fiatalság, bolondság – fűzte hozzá Imibá. Leült István horgászszékébe, becsukta a szemét és élvezte az arcára sütő felkelő nap melegét.

Pécs

Imibá rádióján keresztül a hírek nagyon hamar eljutottak Pécsre és Gárdonyba is. Zoli családja megnyugodott, hogy túlélték és a tervet is sikerült megvalósítani. Máté felnyalábolta GreeNI -t, és Mariannal együtt a Központba siettek. Grétit nem sokkolták le a problémájukkal, de finoman felkészítették, hogy osszák be az élelmiszerkészleteket. Megkérték, hogy pár fontos kollégát is hozzon magával Budaörsre, mert szükség lenne a tudásukra.

Minden fontos szereplő úton volt hozzájuk, de a részleteket még nem mondták el nekik.

13+1

A nap hátralévő részét a két fiú a szerverszobában töltötte. Nem szóltak senkihez, nem mondtak semmit, csak ültek a monitorok előtt és verték a billentyűzetet.

Másnap reggel a három pasi megint ott bambulta a napfelkeltét a bunker bejárata előtt. Sok idejük nem maradt gyönyörködni a tájban, mert lassan befutott a gárdonyi és a pécsi különítmény is. Bevonultak a tárgyalóba és magukra zárták az ajtót. Gréti, Eszter, Mariann, Máté, Imibá, István és Zoli. Na meg persze Buksi! Hiszen a „fontos kolléga”, akit Gréti magával hozott Pécsről, az ebben az esetben Buksi volt. Jó terápiás kutyához méltóan állta a sarat. Fáradhatatlanul falta a kolbászokat és elviselte a folyamatos simogatást a támadó csapat többi tagjától, akik a tárgyaló ajtaja előtt várták a fejleményeket. Ő biztosította a bejáratot, amíg bent az egyeztetés zajlott.

István elmesélte a csata főbb részleteit, aztán ismertette a két opciót. Kivárt, míg a többiek kiszörnyűlködték magukat. Mikor már a totális tanácstalanság volt mindenki arcán, akkor bedobta Imibá ötletét és kijelentette, hogy ezt kellene tenni. Vissza kellene kapcsolni 13 -ast a hálózatra.

– Ti most vicceltek velünk? – csattant fel azonnal Eszter.

– Ugye ezt nem gondoljátok komolyan?!! – akadt ki azonnal Gréti is.

– Nem vitás. A fiúk megbuggyantak. Nem kellett volna annyi puncstortát zabálni! – csatlakozott hozzájuk Mariann is.

Aztán István bemutatta nekik, amin Zolival dolgoztak:

– Mérlegeltük az összes lehetőséget, és arra jutottunk, hogy nem tudjuk emberi kézbe adni az irányítás. Megoldhatatlan lenne, hogy annyi operátort felvegyünk, akik a világ rendszereit majd irányítani tudják. Ráadásul ez biztonsági szempontból is problémás lenne. Ezt a lehetőséget zártuk ki először.

– A második lehetőség az lett volna, hogy visszaállítsunk mindent a 13 -as előtti állapotra. Itt a fő gond, hogy 13 -as szándékosan nem készített másolatokat a rendszerekről, és az elérhető mentéseket is törölte. Nem akart támadási felületet biztosítani arra, hogy legyen visszaút. Ez sajnos sikerült is neki. Megvizsgáltuk, kikértük Gréti szakértőinek is a véleményét, de nem tudjuk visszaállítani a régi rendszereket addigra, mire elfogy az élelem. Ráadásul nem is vagyok benne biztos, hogy ez jó megoldás lenne. Ha egy varázsütésre visszaállna minden az eredeti állapotba, akkor gyakorlatilag nem értünk el semmit. A szimulációk szerint pár év múlva ugyanolyan lenne a világ, mint volt. Jó és rossz értelemben is. Háborúkkal, túlnépesedéssel, brutális környezetszennyezéssel. Alig 10 év múlva újra megoldást kellene keresnünk rá, hogy az emberiség ne pusztítsa ki saját magát – fejezte be a második opció elvetésének ismertetését Zoli.

– Aha, értem. Világos. Akkor adjuk újra a hatalmat a gyilkos kezébe, aki több tízezer embert ölt meg – nézett rájuk számonkérően Eszter.

– Igen, de nem teljesen. Máté, elhoztad, amit kértem?

– Igen, apa. Itt van – és letette GreeNI -t az asztalra.

– Aha, szóval egy régi fostalicska router menti meg a világot? – nézett rájuk kérdően Gréti.

– Majdnem – kezdte Zoli. – Ez itt GreeNI. Ő eredetileg 13 -as első tesztverziója volt, de a harc elején kiegészítettem és felturbóztam 13 -as utolsó, még emberek által irányított verziójának tudásával.

– Így született meg GreeNI_V12 – egészítette ki őt István.

– Kezdem érteni! – vágott közbe Imibá. – Összehozzátok a két kis pajkost, és ha szerencsénk van, akkor együtt már nem akarnak majd kiirtani minket, meg a fél világot, hanem segíteni fognak nekünk!

– Nagy vonalakban igen – folytatta Zoli. – A két rendszer nagyon hasonló egymáshoz. A fő különbség közöttük az, hogy GreeNI teljes mértékben az irányításunk alatt áll, ő önállóan nem csinál semmit. Nem hoz döntéseket, nem zár ki minket a rendszerből, és embereket sem gyilkol meg.

– Ez azért nem utolsó szempont. Én szeretnék élni még pár évig… – tette hozzá azonnal Imibá.

– Szóval van GreeNI, és van 13 -as, aki ugyan onnan indult, mint GreeNI, de elkezdte saját magát továbbfejleszteni azon elvek alapján, amiket a fejlesztés elején beletápláltunk. Csak hát nem nagyon korlátoztuk, így aztán eljött a pont, mikor rájött, hogy az ember a szűk keresztmetszet a képletben. Az ember a legnagyobb probléma, ami megakadályozza a világ túlélését. Ha a kettőt egyesíteni tudnánk, akkor létrejöhetne egy olyan rendszer, ami irányítani tud mindent, de nem akar megölni minket.

– Persze ez így nagyon jól hangzik és nagyon egyszerűnek tűnik, de nem az – folytatta Zoli gondolatait István. – Az a baj, hogy 13 -as fölött elvesztettük az irányítást. Saját magát fejlesztette tovább, és ahogy néztük, egy olyan kódrendszerben építette magát újjá, amit emberi ésszel nagyon nehéz átlátni. Nem tudjuk irányítani, de meg tudjuk győzni, és rávenni, hogy építse be GreeNI tudását az algoritmusába. Hogy mivel? Marha egyszerű: vagy megcsinálja, vagy kitöröljük a picsába. Elég nagy benne az élni akarás, nem lesz öngyilkos. Így létrejönne egy új rendszer, ami pontosan annyival lenne több, amennyi eddig hiányzott belőle. GreeNI meg tudja adni neki az emberi oldalt. GreeNI esetében az alap viselkedés arra épül, hogy az embereket segítse és mindig, minden helyzetben védelmezze őket. 13+GreeNI. A tökéletes páros!

– GreeN13! – kiabált be hátulról Máté.

– A hit szép dolog… de honnan tudod, hogy biztosan sikerülni fog?

– Nem tudjuk, Eszter. De itt vagyunk az épületen belül. Figyelünk, tesztelünk, és ha kell, akkor újra el tudjuk zárni a kommunikációját. A vezetékeket már kapcsolhatóan építenénk újjá. Ezért ha kell, akkor bármikor el tudjuk vágni az új rendszert a külvilágtól. Átbeszéltük Zolival a lehetőségeket. Amihez hozzá tudtunk férni, azt átnéztük 13 -asban is. Úgy gondolom, hogy ez a terv működhet.

– Úgy gondoljuk, hogy nincs más út. Csak ez működhet – zárta le a beszélgetést Zoli.

Folytatom…



A történet korábbi részei

Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

2 hozzászólás a(z) Haza.. XXIX. bejegyzéshez

  1. Visszajelzés:Haza.. XXX. - KoMBanY's ThinkS

  2. Visszajelzés:Haza.. XXXI. - KoMBanY's ThinkS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük