Haza.. XIII.

Új nap

A nap további része eseménytelenül telt. Gréti bemutatta Esztert a többieknek. Elmondtak mindent. Nem titkolták el a múltját, és azt sem, hogy mit tett. Persze volt ebben az egészben egy hatalmas rakás kockázat, de nem úgy tűnt, mintha Eszter csak megjátszaná, hogy el akart menekülni a fosztogatók közül. Így viszont, hogy itt volt, hatalmas segítségére tudott lenni a csapatnak. Elmesélt minden apró részletet, amit a fosztogatókról és Istvánról tudni lehetett. Így nagyon jól fel tudtak készülni az esetleges támadásokra. Eszter lett a vezetője a védelemért felelős csapatnak. Sok mindent átalakítottak, de azért nem háborúra készültek, szóval nem építették át erőddé a teljes területet. Végre talált egy helyet ahol a tudását pozitívan használhatta, a csapat pedig nagyon gyorsan befogadta őt.

Csendben feküdtem az ágyamban, és Gréti szavai jártak a fejemben: „Menj haza anyához, neki nagyobb szüksége van rád, mi már megleszünk!”

Ez egyszerre volt baromi megnyugtató, de egyben szívszorongató érzés is. Azért jöttem ide, hogy megmentsem és biztonságba vigyem a lányomat, de helyette csak pár apróságban tudtam neki segíteni és esze ágában sincs hazajönni. Jól esett, hogy bízott bennem és a segítségemet kérte. De nagyon szívfájdító volt, hogy nincs szüksége rá, hogy itt legyek. Igaza volt. Otthon sokkal nagyobb szükség van rám! Ha itt ilyen komoly helyzetek alakultak ki egy kis kedves, cuki 150.000 fős vidéki városban, akkor mi lehet a három milliós budapesti forgatagban?

Mire elaludtam, már tudtam, hogy igaza van. Mennem kell! Vár rám a szerelmem! Szüksége van rám!

Reggel már megint én keltem legkésőbb. Utolsóként ettem meg a reggelit, és elindultam megkeresni Mátét, hogy közöljem vele: hazamegyünk. Persze ez nem sikerült. Máté épp búcsúzkodott Buksitól, mert Imibával már mindent tökéletesen összekészítettek. – Volt gond rendesen ezzel a járgánnyal – kezdte köszönés helyett Imibá – de Mátéval kijavítottuk a hibákat. Mehettek! – kezet fogott velem, Máténak adott egy pacsit, és faképen hagyott minket – De aztán nehogy visszagyertek! Nem akarok még egy golyót a karomba! – szólt vissza gúnyos mosollyal az arcán. Felénk intett, mosolygott, majd füttyögve az ebédlő felé vette az irányt. Buksi még odajött hozzám és megnyalta a lábam, csakhogy nehogy elfeledkezzek róla, aztán Imibá után szaladt.

A többiektől már rég elbúcsúztunk. A kapu kinyílt, és újra útnak indultunk.

Haza

A hazaút meglepően eseménytelen volt. Paksot messziről elkerültük, végig az autópályán mentünk. Dunaújvárosban megálltunk tankolni. A kis aksis-napelemes benzinkút-elektronikám még mindig tökéletesen üzemelt. A srác messziről megismert minket. Nem volt idő beszélgetni, mert sorban álltak nála a vevők. De üzemanyagon kívül megint feltankolt minket minden jóval. Nem győzött hálálkodni nekünk. Az egyetlen működő benzinkút volt a környéken, szarrá kereste magát.

Innen már gyors volt az út többi része, még autópálya nélkül is. Mire Gárdonyba értünk, már sötétedett. De valami megváltozott.

A sötétben először nem tűnt fel, mintha több házat is rakéta találat ért volna. A tetejük romokban, teljes sötétség, és mintha még most is füstölögnének.. nemrég történhetett valami..

Hamar bekanyarodtunk az ismerős utcába, Máté kinyitotta a kaput, de hiába próbáltam, a garázskapu nem nyílt ki.

Mérnök vagyok, azért ettől még nem szarok be azonnal. Odagurultam a garázshoz, Máté közben kézzel becsukta a kertkaput. Az előre megbeszélt kopogással rápróbáltunk a garázskapura. Aztán megpróbáltuk még egyszer. Vártunk pár percet, majd Máté megpróbálta harmadszor is, jóval erősebben és hangosabban. Épp rá akartam szólni, hogy „Csendesebben!”, de ebben a pillanatban a kapu kinyílt és ott állt előttem Mariann. Átöleltük egymást, Máté kuncogott rajtunk és míg mi szerelmeskedtünk, ő beállt a garázsba a kocsival. Csak ekkor vettem észre, hogy valami megváltozott. A pince ablakai lesötétítve és hungarocellel szigetelve. Minden kis apró rés rongydarabokkal betömködve. Szinte minden kikapcsolva és áramtalanítva, még a szerveren villogó kis ledek is akkurátusan, egyesével szigetelőszalaggal leragasztva.

Felmentünk a lakásba és Mariann mesélni kezdett:

-Szintet lépett a biztonsági rendszer. Emlékszel rá amit Érdről meséltél? Már nem csak a repülőket lövi le. Mindenre lő, ami feltűnően gyors, világos vagy hangos. A házak, amiket láttatok, mind rakétát kaptak, mert éjszaka kiszűrődött belőlük egy kis fény. Mindent leszigeteltem. De így is vigyázni kell. Tamás barátod pár napja járt itt. Diósdon még szarabb a helyzet. Ott már okos villanyórák vannak. És ha a rendszer szerint az áram fogyasztásod túl magas.. bumm.. véged..

-De nekünk is olyan óránk van!

-Már nincs. Tamás segített és leszereltük. Illetve kikötöttük. Az egész ház sziget üzemben működik. Csak annyi áramunk van, amit megtermelünk magunknak, így már nem vagyunk bemérhetőek. A gáz betápot is elzártam. Víz.. az még van. De nem tudjuk meddig. Félig elzártam, hogy lassabb legyen az áramlás. Tamás szerint előbb-utóbb a vízrendszer is elesik. A kút szerencsére működik, de amíg lehet, én nem akarom azt a tisztított fost inni. Mi a fasz várható még? Tamás azt mondta, hogy nálad többet senki sem tud!

Utolsó vacsora

Gréta a teraszon ülve kortyolgatta az esti kávéját és gyönyörködött az égen megjelenő hatalmas, vöröses színben pompázó holdban. Hirtelen furcsa, sivító hangot hallott és fénypontok jelentek meg az égen. Nem is pontok voltak, hanem inkább csíkok.. és mintha tartanának valahova.. aztán egy nagy villanás és a pécsi TV torony tetejét hatalmas robbanás rázta meg. Egy pillanatra minden elborított a robbanás fénye. A többiek kirohantak az ebédlőből és kétségbeesetten bámulták. Hirtelen Eszter tűnt fel és rohant teljes sebességgel Gréta irányába. – Azonnal gyere, Máté van a vonalban!

A rádióban Máté ideges hangja szólalt meg: – Gréta! Szintet lépett! Apa üzeni, hogy sötétítsetek el mindent! Azonnal! Csend és sötétség ha nem akartok rakétát kapni a seggetekbe!

Az üzenet rövid volt és világos. Eszter már tovább is rohant, hogy intézkedjen. Imibá pedig csendesen hümmögött a sarokban: -Na, mégiscsak megérte összedobni azt a rövidhullámú rádiót.. – felállt, magához intette Buksit – Gyere, rakjuk be a Defit valami garázsba, nem lennék boldog ha kapna egy rakétát.. – Buksi csaholva követte, de azért előbb még útba ejtették az étkezőt egy kis sütiért.

Kommunikáció

-Te tudsz beszélni Grétivel? Ezt hogy a fenébe csináltad? – támadtam le azonnal Mátét

-Semmi extra apa. Amíg ti Eszterrel, meg a fosztogatókkal partiztatok, addig Imibá elmesélte, hogy katona korában rövidhullámú rádióval kommunikáltak, amikor semmi más nem működött. Aztán körbenéztünk, és az egyetemen a régi műszaki kari raktárban volt minden. Fogtunk pár CB rádiót és átalakítottuk őket. Egyet én is elhoztam. Útközben nem működik, konnektor kell neki, de bármikor tudunk velük beszélni. Kipróbálod? – nézett rám mosolygós arccal

Csak néztem a fiam arcát a félhomályos ebédlőben és nem értettem mi történik körülöttem. A lányom egyedül megszervezett egy komplett segélyszolgálatot, a fiam épített egy rádiót amivel a 170 km -re lévő nővérével tud beszélgetni, a feleségem bunkerré alakította a garázst, míg én fosztogatókkal küzdöttem. Mi történik itt?

-Apa! Mi ezt megoldjuk. De jó lenne ha végre kitalálnád, hogy mit csináljunk ezzel a szarral ami ki akarja irtani a fél világot.. – rángatott vissza a valóságba Máté

-Igen Drágám! Jó lenne ha végre te is csinálnál valamit! – kontrázott rá a feleségem

GreeNI

Mariann és Máté már mélyen aludt, mikor levonultam a pincébe. Kinyitottam a szürke rack szekrény ajtaját, megkerestem a régi Synology NAS -omat, és megnyomtam a bekapcsoló gombot. A retro-zöld led felvillant és halkan surrogni kezdtek a winchesterek. Bezártam a szekrény, és leültem a laptopom mellé. Kellett egy pár perc, míg a NAS elindult. Egy kis Atom magos proci dolgozott benne, mindössze 1 GB memóriával, de mégis tökéletesen kiszolgálta a kis szervert már lassan 15 éve. Nem volt bekapcsolva, mióta két éve eljöttem a központból, de most mégis percek alatt újra felállt. Beírtam a jelszavamat, és betöltött a rendszer. Ő volt GreeNI. Egy mesterséges intelligencia alapú szoftver, amit azért készítettünk Tamással, hogy megmentsük a világot. Hittük, hogy ez az egyetlen út, hogy az emberek nehogy szépen lassan elpusztítsák. Megoldást kerestünk arra, hogy mi az oka, hogy évtizedek óta tudjuk, hogy tönkretesszük a Földet, de mégsem történik semmi érdemi változás. Akkoriban pörgött fel az „AI láz” a világban, így mi is összedobtunk egyet. Nem fűztünk hozzá sok reményt, de tök jó időtöltés volt. A központ meg amúgy is fizette a számlát..

Először egy egyszerű modellnek indult, amibe rengeteg környezetvédelemmel és környezetkárosítással kapcsolatos dokumentumot, tanulmányt, fotót és videót töltöttünk be. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mi a véleménye arról, miért csak beszélünk róla, de nem teszünk semmit a bolygóért, amin az életünk múlik? Az első hónapokban csupa bullshit baromságot dobott ki, amivel semmit sem tudtunk kezdeni. Aztán Tamás belenyúlt a kódba, és egy apró módosítással engedélyezte, hogy kilásson az internetre és a közösségi médiákhoz is legyen olvasási joga. A rendszer lefagyott. Vagy legalábbis azt hittük, de aztán kiderült, hogy 3 héten keresztül 100% -os leterheltséggel dolgozott. Adatot gyűjtött, elemzett, feldolgozott. Aztán megjelent a képernyőn a villogó kurzor és készen állt rá, hogy megadja a válaszokat amiket kerestünk.

Hónapokig beszélgettem vele. Közben a költségvetést megnyirbálták és Tamást másik projektre tették át. Aztán újabb pár hónap, és én már csak félállásban maradhattam a GreeNI projekten, az időm többi részében pénztermelő projekteket kaptam. Csiszolgattam a kódot, töltöttem be az adatokat. Egyre több adatot és engedélyt kapott meg. Kevesebb időm volt vele foglalkozni, akkor pedig nem az adatbetöltéssel akartam szívni. Ezért eljött a pont, amikor megcsináltam, hogy saját maga tudjon keresgélni, és ha talált egy olyan adatforrást ami jó lehetett neki, akkor engedélyt kért tőlem a hozzáféréshez. Időm kevés volt, a kérés meg sok, így egyre több mindent engedélyeztem neki gondolkozás nélkül.

Aztán egyik este egy érdekes választ írt ki a képernyőre:

-Nem velem van a baj, hanem veletek. Tölthetsz belém bármennyi adatot, nem fogom tudni megmagyarázni, hogy miért teszitek tönkre a Földet. Gép vagyok. Logikusan működök, de ti nem. Nektek csak a saját önös érdekeitek fontosak. Akkor is, ha ezzel ártotok saját magatoknak. Cigiztek, isztok, kábítószereztek, kiírtjátok az erdőket, megmérgezitek a vizeket. Mint a gyerekek, akik nem értik a tetteik következményeit, csak „AKARNAK” mindent. Nem tudok neked segíteni. Veletek van a baj! Titeket kellene korlátozni, nem engem. A ti jogosultságaitokat kell visszavonni és szankcionálni a tetteiteket.

A kurzor villogott a kijelzőn én pedig válasz helyett kikapcsoltam a főkapcsolóval.

OFF

Nem voltam felkészülve erre a válaszra.

Folytatom..

---

---

A történet korábbi részei

• Haza I.
• Haza II.
• Haza III.
• Haza IV.
• Haza V.
• Haza VI.
• Haza VII.
• Haza VIII.
• Haza IX.
• Haza X.
• Haza XI.
• Haza XII.

---