Haza.. VI.

Megérkezés

Még 20 perc sem kellett és Pécsre értünk. Szegény GPS még nem kezeli, hogy szinte nulla a forgalom a fennforgás óta. Egy rövid beszélgetés és már be is értünk a város. A látvány tényleg döbbenetes volt. Miért? Mert nem volt semmi. Minden ugyan olyan volt, mint mikor legutóbb itt jártunk. Az utcák, a boltok, a házak.. csak az emberek tűntek el. Autók sem voltak az úton, így ha valaki járt volna az utcán, annak elég feltűnő jelenség lettünk volna. Végig gurultunk a bevezető úton elhaladtunk a Zsolnay – negyed előtt.. ami legutóbb 20 perc volt, azt most alig 5 perc alatt tettük meg, és már át is jutottunk a városon. Máté megjegyezte: – Lehet, hogy nem is kellenének a közlekedési lámpák? Sokkal jobban lehet nélkülük haladni..

Elhaladtunk a Meki mellett, de teljese üres volt. A parkoló is, a drive is, és belül az üzlet is. Ez döbbentes érzés volt, még soha nem láttam Mekit üresen, még éjszaka és ünnepnapon sem. Az egyetlen feltűnő csak az volt, hogy be voltak törve az ablakai. De ha Máté nem hívja fel rá a figyelmem, akkor én észre sem vettem volna vezetés közben.

Megérkeztünk Uránvárosba. Megkerültük az épületet, és beálltunk a házak közötti parkolóba. Egy lakótelepen lakik Gréta, ami úgy vannak kialakítva, hogy a panel házak közötti zárt területen helyezkednek el a parkolók, és így gyakorlatilag szinte mindig a hátsó bejáraton kell bemenni az épületekbe. Talán még soha nem is voltam nála a főbejáraton keresztül. A parkolóban körbenéztem, de nem láttam sehol az ezüst Audit. Kicsit gondolkodtunk, hogy itt merjük-e hagyni, de sok autó volt a parkolóban és egyiknek sem volt semmi baja. Leparkoltunk és elindultunk az épület felé.

Csend volt.

Mindenütt csend. Pedig ez nem jellemző ezen a környéken koradélután. Mindig eltévesztem, hogy melyik az ő kapualjuk, de most elsőre megtaláltam. A cuccainkat a kocsiban hagytuk, csak a kistáska volt nálam amiben a legfontosabb dolgaink voltak. A kaputelefon nem működött, az ajtó tárva-nyitva, így hát beléptünk az ajtón és felsétáltunk a negyedikre. Végig ugyanaz a síri csend mindenütt.

Megálltunk az ajtó előtt. A csengő nem működött, így kopogtunk. Az egész lépcsőházban viszhangzott a dörömbölésem.

Senki nem nyitott ajtót.

Vártunk.

Újra kopogtam.

De nem történt semmi.

Máté lement, körbesétálni és felderíteni a környéket, én pedig leültem és a hátammal az ajtónak támaszkodtam. Magam elé vettem a táskát, és elkezdtem majszolni a méteres kalács maradékát amit Gergőék csomagoltak nekünk. Gyorsan ettem, az egyik kedvenc retro sütim. Vártam tőle a csodát, de nem történt meg.

Sehol senki.

Aztán jött a nagy ötlet! Elővettem egy tollat, és a szalvétára – amiben a süti volt – egy egyszerű üzenetet írtam: „Apa vagyok! Engedjetek be.” – gondoltam hátha itt vannak, csak nem mernek ajtót nyitni. A szalvétát óvatosan bedugtam a bejárat ajtó rése alatt a lakásba, aztán felálltam és megint kopogtam. Aztán vártam. És megint kopogtam.. és vártam.. olyan voltam, mint egy idegbeteg harkály – Na mi van, még mindig semmi? – ért vissza Máté – körbesétáltam, de tök csendes minden. A szeméttároló üres, a boltok zárva, a Foxpost automata kifosztva. Mintha Tanos elcsettintette volna az embereket – tette hozzá kaján vigyorral az arcán

-Mit csináljunk?

Éjjeli látogató

Sokáig vártunk, de nem történt semmi. Néha én, néha ő mentünk el sétálni, hátha találkozunk valakivel, de semmi sem történt. Aki épp az ajtónál volt, az próbált pihenni egy kicsit, aki meg lent téblábolt, az vigyázott az autóra. Felhoztuk az egyik hálózsákot, így aki épp fent volt az kényelmesen be tudott pocolni az ajtó elé. Mint valami házörző kutya, úgy gubbasztottunk felváltva az ajtó előtt. Aztán valamikor hajnalban elbóbiskoltam..

Kulccsörgésre riadtam fel, de mire magamhoz térhettem volna, már előttem állt egy néni, és fura szemmel méregetett. – Nem maga az aki Grétit ideköltöztette? – kérdezte, és megbökte a lábamat a botjával. – Az apukája vagyok. Nem látta véletlenül? – Máté ebben a pillanatban ért vissza a sétáról és hátrahőkölt a látványtól ahogy az öreg mamma bottal kopogtatja az apja lábát a földön, aki láthatóan most ébredt és azt sem tudja hol van – Én pedig a testvére vagyok! Gárdonyból jöttünk Grétáért! – A néni tekintete megenyhült.

-Gyertek be kedveskéim! Bent elmondok mindent..

Bár bot volt nála, mégis úgy mozgott, mint valami villám. Még fel sem álltam a földről, ő már eltűnt. Gyorsan összeszedtem a földről a cuccainkat és beléptünk utána a lakásba. Bevezetett minket a konyhába, leültünk az asztalhoz és kaptunk egy-egy bögre forró teát – mintha csak készült volna rá, hogy behívjon minket.

-Kedveskéim! Már figyellek titeket egy ideje! Itt már minden másképp van, mint azelőtt volt! Már nem tudok lemenni Margitkához kávézni reggelente, mert elvitte magához a fia. Juli is elköltözött a lányához, azóta azt sem tudom mi van vele! Még ez a kis okostelefonkám sem működik, pedig ezzel mindig el tudtam érni mindenkit! Nem is tudom mit csináljak.. tiszta unalmas lett minden! Alig jár valaki ide a házba, semmi új hír, csak a csend és a sötétség. Hálistennek a TV működik! Mióta boltba nem lehet menni, azóta nem maradok le a Dallas egyetlen részéről sem! A Lázár magyarázott valamit, hogy TV az van, mert az még nem digitális, vagy miafene. Valami antennát rakott ide nekem a tv tetejére, meg küzdött vele, hogy jó legyen a kép, de mire sütöttem neki egy kis pitét addigra már kész is volt vele. Még jó, hogy itt van a Pécsi TV-torony!

-Nem lehet boltba menni? De akkor honnan van minden? – vágta rá megrökönyödve Máté

-Honnan, honnan? Hát a Grétikének a barátja, az a Lázár gyerek hoz mindig mindent amire szükség van. Jobb is így, legalább nem kell folyton megmásznom az emeletet.. megint kiújult a reumám. Nem nagyon szeretek én már lépcsőzni, de amikor ezeket a házakat építették, akkor még nem volt divat liftet is tervezni! Pedig gondolhatták volna, hogy nem leszünk örökké fiatalok!

-Lázár hoz mindent? De honnan? És Grétáról nem tetszett hallani valamit? – szakítottam félbe a történetet

-Grétike – az az áldott jó kislány – elköltözött a központba, a lámpák lekapcsolása után egy héttel, azóta nem láttam őt. Lázár szokta mesélni, hogy milyen sok dolguk van. Nincsenek boltok, meg benzinkutak, és most nagyon nehéz így nekik, hogy mindent megszervezzenek. Nagyon nehéz így mindent beszerezni és elvinni azoknak akiknek szüksége van rá. Nem irigylem azt a kislányt! De nagyon ügyesen csinálja, igazán büszke lehet rá, hogy a maga lány!

-Hogy mit csinál a Gréta?

-Hát mondtam már az előbb aranyoskám! Elköltözött a központba. Jajj nem is a központba, hanem abba a sportcsarnokba! Ahol a futópályák is vannak! Az lett a központ! Ott csinálnak mindent, és onnan hozzák nekem is amire szükségem van! Persze nem mindig van minden, meg hol jönnek, hol nem, de azért hetente egyszer mindig itt van a Lázár gyerek.. vagy valaki más, aki épp jönni tud.. Nagyon rendesek ám ezek a fiatalok! Nem is tudom hogy lehet, hogy a Julika mindig szidta őket, velem mindig nagyon kedvesek voltak, és mióta sötét van, azóta csak rájuk számíthatok!

Folytatta volna a mondókáját, de én már nem bírtam tovább ülve maradni. Lassan felálltam, és illedelmesen elköszöntünk a nénitől. Már tudtam, hogy nincs értelme tovább várni. Már tudtam, hogy hova kell menni! Kocsival csak pár perc az Atlétikai központ. Nem tudtam tovább ülve maradni, indulnom kellett. Hármasával vettem lefelé a lépcsőket, Máté loholt utánam a cuccokkal. Köszönni is elfelejtettem, Máté hálálkodott a néninek és még két puszit is adott neki köszönetként, aztán futott utánam.

Leértünk, beszálltunk az autóba és indítottam.

Csak 5 perc a stadion!

Folytatom.

---

---

A történet korábbi részei

• Haza I.
• Haza II.
• Haza III.
• Haza IV.
• Haza V.

---