Határidő
[GreeNI_V12] - [13] 23.7% complete – time remaining: approx. 14 days
Elkezdtem fuldokolni, a szám porlasztóvá változott és kiköptem a reggeli teámat, mikor a monitort bekapcsolva megláttam a státusz ábrát, amit GreeNI rajzolt elém.
Az eddig sárgával jelölt országoknak már több mint a negyede fekete színben pompázott előttem. A hibakeresés pedig már közel járt a 24% -hoz. A hátralévő időt mutató számláló szerint pedig csupán két hetünk maradt. 2 hét, és 13 -as mindent tudni fog rólunk. Mit csinálunk, hányan vagyunk, hol vagyunk, mi a tervünk. Mindent.
Aztán rám tört a nyugalom. Elküldtem a többieknek a friss eredményeket, kikapcsoltam a monitort, és elmentem sétálni egyet. – Szarok én erre az egészre! Hiszen élek, a szeretteim is élnek, a világ pedig egyre fenntarthatóbb. Akkor meg? Mi a baj?
Fegyverek és katonák
Eszter és csapata nagyon jól haladt. Még saját magát is meglepte azzal, hogy milyen gyorsan sikerült a napi beszerzések mellett a támadáshoz szükséges felszerelést is összegyűjteniük. Egyetlen fekete lyuk volt csupán: a fegyverek, meg a fegyverekhez értő katonák. Na de: „Akkor ugrunk, ha jön az árok!” – mondogatta magában Zoli kedvenc mondását, és bízott benne, hogy megnyugtatja ez az ősi bölcsesség. De aztán abbahagyta, mert csak még feszültebb lett tőle.
Pécstől nem messze, Kaposváron komoly katonai arzenál volt, de ez már a múlt. 13 -as egyik első dolga volt felszámolni a honvédséget. A saját központi raktáraiba vonta össze az összes harceszközt, arra pedig gondosan ügyelt, hogy az összes hivatásos katona az ő szolgálatába álljon. Rábeszélés, kényszerítés, zsarolás.. a módszer mindegy volt, csak az eredmény számított. Hogy mit csináltak ezek a katonák? Igazából semmit. Dunaföldvár térségében épített ki egy hatalmas katonai támaszpontot, és oda vonta vissza az összes egységet. Senki sem tudta, mi a célja vele, de onnan az ország bármely pontjára könnyen és gyorsan el tudta juttatni őket.
Sajnos rá kellett jönnie, hogy szélmalomharcot vívnak. Esélyük sincs fegyverhez jutni. Az a pár tucat fegyver, amit fosztogatóként használtak, nem tekinthető nagy arzenálnak. A környékbeli fegyver-mániások kifosztásával jutottak hozzájuk. Begyűjtöttek minden lőszert is, de így is csak alig két tucat vadászpuskát, és egy tucat pisztolyt tudtak felmutatni a hadseregük részére. Ráadásul a töltényekkel is komoly bajban voltak. Senki nem tartott magánál otthon annyit, mint amennyire egy háborúhoz lenne szükség. Ez így kevés, nagyon kevés.. ráadásul vadászpuskák.. szép meg jó, hogy egy medvét is leteríthetsz vele, de ha gépfegyveres őrök védik a szervertermet, akkor nem sokra megyünk velük.
– Baszki! Ez így nem fog menni. Más megoldás kell! – döntött Eszter, és elindult a központ felé, hogy összehívjon egy sürgős egyeztetést.
Persze egy ilyen megbeszélést összehozni nem kis feladat. Nem ülhetnek össze és tárgyalhatják meg nyíltan, mert arról 13-as azonnal tudomást szerezne. Idő kell, míg megszervezik a földalatti titkos találkozót. Az idő pedig nagyon kevés maradt. A találkozót Eszter nyitotta meg és részletesen beszámolt nekik arról hogy, mire jutott. Elmondta, hogy mi az a probléma, amit biztosan nem tud megoldani. Fegyverek és katonák. Csak ez a kettő hiányzott a sikerhez.
– Sikerhez? Milyen sikerhez? Örüljünk, ha el tudjuk kezdeni a támadást!
– Oké, de így nem kezdhetünk neki a harcnak! Ha nem hiszünk benne, hogy sikerülhet, akkor megette a fene az egészet!
– És mégis – ha lenne is fegyverünk – ki fog lőni vele? Én tuti nem lövök le senkit! Inkább maradok és nyalom 13 -as seggét tovább, de engem nem vesz rá senki, hogy embereket gyilkoljak!
A vita pillanatok alatt elharapózott a teremben, de István még a kellő pillanatban állt fel, és egy rohadt hangos füttyszóval csendre intette a jelenlévőket.
– Nem tudunk fegyverhez jutni. Az a pár pisztoly és vadászpuska pedig szarra sem elég. De nem is az a célunk, hogy legyilkoljunk mindenkit, aki védi a Központot. Bőven elég, ha elhiszik rólunk, hogy képesek vagyunk megtenni! Azt a kérdést kell feltenni, hogy ha ott állna előtted egy dühös tömeg fegyverekkel felszerelve és üvöltve rohanna feléd, akkor mit tennél? Tovább védenéd a szerverszobát, ami téged is a kezében tart, vagy letennéd a fegyvert és átengednéd őket?
– Átengedném!
– Te igen! De ők katonák! Ők nem olyan beszariak, mint mi!
– Ez igaz. De nem arra képezték ki őket, hogy ártatlan civilekre lőjenek egy gép parancsára.
– Bízzunk benne, hogy jól fognak dönteni. – zárta le a vitát István. – Addig is készüljünk fel, ahogy tudunk. Készítsünk füst, villanó és robbanó gránátokat. Ebben a vegyészeink tudnak segíteni. Ha nincs, hát csinálunk! A fegyverek helyett pedig készítünk fegyvereket! Kések, kardok, lándzsák.. ezeket mi is meg tudjuk csinálni! Ha pedig elég veszélyesnek nézünk ki, akkor talán átengednek minket.
– Mint a kapunál! Mikor beszartunk tőletek, pedig nálatok csak partvisnyél volt! – kiabálta be valaki hátulról, és az egész terem röhögésben tört ki
– Talán így lesz – mosolygott Eszter és berekesztette a megbeszélést.
Kiképzés
Persze a támadás sikeréhez nem elég a fegyver, le is kell jutni a szerverközpontba. Jó esetben ott a lift, de elég nagy hülye lenne 13 -as, ha nem az lenne az első lépése a támadás megindulásakor, hogy leállítja a lifteket. A liftajtó felfeszítése nem probléma, még ha nem is annyira egyszerű, mint egy lakótelepi lift esetében. A nagyobb problémát a liftaknába való leereszkedés okozza. Ehhez felszerelés és mászótudás kell. Szerencsére a felszerelést nem volt nehéz összeszedni. Több ipari alpinista cég is volt Pécsen, tőlük könnyen meglett a szükséges felszerelés és a szakember is, aki meg tudja tanítani a használatát. Szerencsére ez egy tök hétköznapi tevékenység, így 13 -asnak sem tűnt fel semmi abból, hogy a frissen alapított Pécsi Falmászó Klubnak egyre több tagja lett, és meglepően sokat gyakorolták az ereszkedést is, nem csak a mászást. Jól haladtak. Amennyire nem volt egyetértés a harc körül, a mászás zökkenőmentesen ment. Még talán élvezték is, hogy végre valami izgalmas, új dolgot csinálhatnak a szabadidejükben.
A kémikusok is ezerrel dolgoztak a föld alatt. Márkot jelölték ki a kémiai csapat vezetőjének. Mindenki ismerte, ő volt az egyetem bohóca, aki éjjel-nappal robbanószerekkel játszott és borzolta a kedélyeket. Senki sem felejti el, milyen arcot vágott, mikor felrobbantotta maga alatt a wc-t, és utána kormos égett seggel kitámolygott a kabinból. Szabadidejében Buksi fő kolbászellátójának szerepében tetszelgett. Szerencsére nincs az a hobbivegyész aki még ne tudná, hogyan lehet bombát készíteni. Ráadásul itt most büntetlenül űzhették a hobbijukat. Persze volt ennek árnyoldala is, az egyik füstbomba váratlanul beindult gyártás közben, és az egész központi alagutat elárasztotta a füst. A gyors szellőztetés nem volt reális opció, mert 13 -as drónjainak azonnal feltűnt volna a kijutó füst. Közel két nap kellett, mire újra élhető lett a járat. A munka nem szakadt meg, mert a gyártás két helyszínen zajlott, és csak az egyiket kellett leállítani. Mikor végre visszatérhettek, és újra elkezdtek dolgozni a központi járatban is, alig pár órával az újraindulás után egy hatalmas robbanás rázta meg az alagútrendszert.
Robbanás
A fekete füst gyorsan terjedni kezdett a járatban és az emberek menekültek. István azonnal riasztotta a mentőcsapatot, és elindultak a robbanás irányába. Volt pár tűzoltó a csapatban, ők vezették a felderítést. Lassan haladtak, mert az alagút világítása sem működött. Lépésről lépésre mentek előre az alagútban. A fojtogató füst először egyre töményebb és sötétebb lett, aztán ahogy közeledtek, elkezdett kitisztulni a kép. Majd hirtelen egy őrülten lángoló fenevaddal találták szembe magukat!
Az elkészült robbanószereket egy mellékjárat raktárnak kinevezett helyiségben tárolták. A raktár ajtaja eltűnt! Csak egy tátongó lyuk látszott helyette és a hatalmas kicsapó lángnyelvek! Szinte egyszerre ütötték be a porral oltók csapszegét és kezdték meg a tűz oltását. De ezeket nem ilyen helyzetre találták ki. Percek alatt kifogytak a palackok, és a tűz mit sem csillapodott. Mindössze annyit értek el, hogy észrevettek egy testet az ajtó mellett. Két tűzoltó felkapta és gyorsan elsietett vele.
Nem voltak felkészülve ilyen helyzetekre. Élő láncot alkotva hozták nekik a porral oltókat. Már több tucatot használtak el, és még mindig csak a töredékét tudták elfojtani a vadállatnak. Végül az IT -sok oldották meg a helyzetet. Az egyetemi szerverszobából leszedték a Bonpet ampullákat és végül azokkal sikerült elfojtani a tüzet.
Sajnos Márk életét nem tudták megmenteni. A robbanás az első pillanatban megölte őt, esélye sem volt menekülni. A raktárban az összes ott tárolt robbanószer megsemmisült. Szerencsére nem egy raktárban tároltak mindent, de így is elvesztették az elkészült mennyiség harmadát. Márk temetése csendes és titkos volt. Nem akarták nagydobra verni. A temetés után Buksit napokig nem lehetett elcsábítani a sír mellől. Még kolbásszal sem. Imibá mellett Márk volt a legkedvesebb játszópajtása. Minden délután együtt futottak versenyt az alagutakban mióta a titkolózás miatt nem mehettek fel a felszínre.
Márk halála és az odaveszett felszerelés mellett a baleset súlyos válságot is okozott. Egy napon belül húsz ember lépett ki a támadó csapatból. Félő volt, hogy még többen is követni fogják őket. A létszám lecsökkent, a felszerelés egy része odalett, és egy teljes szakaszt le kellett zárni, hogy 13 -as ne fedezhesse fel őket.
– Hatalmas bajban vagyunk – sóhajtott István.
[13] Seismic anomaly detected in Pécs region.
[13] Smoke resulting from an explosion is visible.
[13] Increasing the number of surveillance drones.
[13] Additional resources have been allocated for debugging.
[13] Troubleshooting accelerated.[GreeNI_V12] - [13] 46.2% complete – time remaining: approx. 8 days– István, beszélnünk kell! – hívta félre a temetés után Imibá Istvánt. – Két baleset történt pár napon belül. Ez nem lehet véletlen..
Folytatom..
A történet korábbi részei