Pécs-ország
Mióta 13 -as elintézte, hogy István kikerüljön a képből, azóta Pécsen nagyon nyugodtan teltek a hónapok. Ahogy az ország többi részén, itt is kialakult a napi élet. Az emberek alkalmazkodtak az új világhoz. Eszter kiváló vezetőnek bizonyult és Grétával összefogva már nem csak Pécs környékén, hanem szinte az egész Baranya megyében dolgoztak és irányították az emberek hétköznapjait. Furcsa volt, mert ami egy segélyszervezetnek indult, az már inkább olyan volt, mint egy kis helyi állam Magyarországon belül. Hozzájuk érkeztek be a központi – teljesen robotizált – szállítmányok, amiket 13 -as koordinált. Ők végezték a helyi elosztást. Lassan az élet minden területébe bekapcsolódtak, és koordinálták a működést. Saját flottájuk volt, amivel a megyén belüli szállításokat koordinálták. A megbízható és kiszámítható működésükért cserébe egyre több jogot és kiváltságot kaptak a működéshez. A fontosabb szerepeket betöltőknek lehetett saját autója, sőt, Gréti már nemcsak Tesla -t, hanem benzines autót is használhatott.
– Szia Apa! Nálatok mi a helyzet? – kezdte szinte minden héten, mikor péntek este leültek a szokásos rádióhíváshoz.
Személyesen nem találkoztak azóta, de heti szinten tartották a kapcsolatot és ha volt valami fontos, akkor már nem csak rádión, hanem telefonon keresztül is tudtak beszélni. Ez is egy engedmény volt, amit 13 -as adott. Aki betartotta a szabályokat, az újra tudott mobiltelefont használni és beszélhetett bárkivel. A régi rendszereket átkonfigurálták, csak telefon és SMS volt a hálózaton, de ez így is nagy előrelépést jelentett a kommunikációban. Persze minden komoly felügyelet mellett zajlott. 13 -as mindenről tudott, minden üzenetet és beszélgetést logolt, és ha kellett, beavatkozott.
– Nagyon jól alakul minden, szinte már unatkozom, annyira jól csinál mindenki mindent. Van kedved eljönni? Rég jártál itt, kirándulhatnánk egyet..
Nem mondott nemet. Rég látta a lányát, és amúgy is untak már a pincében tespedni. Meg hát ideje lenne megmozgatni a MINI -t, ha már 13 -as engedélyezte nekik a benzines autóhasználatot is. Összepakoltak és a feleségével meg Mátéval együtt útnak indultak Pécsre. Már nem kellett tartani az úton semmitől. Újra volt rendfenntartás, persze nem emberek képében. Korán indultak, így az ebédet már Grétiéknél a bázison töltötték. Körbevezette őket, megmutatta a változásokat és Mariannt is bemutatta mindenkinek, hiszen ő most járt először Pécsen a változások óta. Gárdonyban mindig szokásuk volt, hogy este elmennek sétálni egyet. Most a viszontlátás örömére egy kicsit komolyabb sétát terveztek: egy éjszakai túrát a Kis-Tubesi kilátóhoz. Csak ők négyen mentek, újra együtt, mint mikor a gyerekek még kicsik voltak.
Kirándulás
Az autót lerakták a hegy lábánál és elindultak felfelé. Rádiót, telefont, okosórát nem vittek magukkal, csak egy jó kis piknikhez való szettet. Nem sokkal éjfél előtt értek a kilátóhoz. Már hűvös volt, ezért tüzet raktak és egy kis szalonnasütéssel koronázták meg a napot. Nem siettek. Hoztak hálózsákokat is, az volt a terv, hogy itt nézik meg a napfelkeltét. Gyönyörű látványt nyújt a kilátóról!
Jó volt kikapcsolni egy kicsit a hétköznapokból. Persze már nem olyan a világ, mint amikor munkába kellett menni, tömegközlekedni, dolgozni.. de ettől még ennek a világnak is megvoltak a maga stresszes pillanatai. Itt viszont egyedül voltak. Teljes csend és sötétség vette őket körül. Az egyetlen zaj egy arra járó drón volt, ami óránként elhúzott felettük. 13 -as ilyenekkel pásztázta az egész országot és tartott mindent ellenőrzése alatt. Napközben szinte észrevétlenek voltak, de az éjszaka csöndjében hallani lehetett őket, és az infrakamerák LED -jei miatt messziről látható volt az érkezésük.
[Drone#372] Connecting..
[Drone#372] Family detected. Fire detected.
[Drone#372] Family Z identified. Priority status.
[Drone#372] Sending audio and picture..
[Drone#372] Connection closed. Next contact in 1 hour.
[13] Analyzing data.
[13] The family is safe. No intervention is necessary.
Aludni nem nagyon volt idejük. Nézték a csillagokat, falták a sült pillecukrot és beszélgettek. Aztán mikor feljött a nap, utána lassan elindultak visszafelé. Reggel volt, mire visszaértek az autóhoz. Fáradtak voltak, de mégsem pihentek le, miután visszaértek a bázisra. Azonnal hazaindultak. Gréti csak a távozásuk után feküdt le, hogy kipihenje az éjszakai kirándulást. Amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan távoztak is Pécsről.

Szerződés
Kinyílt az ajtó és elkezdtek bejönni a terembe az országok képviselői. Ez kizökkentette a gondolataiból, amik még mindig az egy héttel korábbi pécsi kiránduláson szárnyaltak. Felállt, és köszöntötte a vezetőket. Minden elő volt készítve, ő csak egy emberi báb volt a teremben. Csak egy emberi arc, egy díszlet, aki emberivé tette ezt a teljesen embertelen és abszurd helyzetet. Az országok, amelyek korábban nagyhatalmak voltak, most önként írtak alá egy csatlakozási szerződést és helyezték az országuk irányítását egy kis ország mesterséges intelligenciájának a kezébe.
[13] Level 3 completed.
[13] Mondtam, hogy megteszi.
[GreeNI] Mondtad.
[13] Az emberek kiszámíthatóak.
[13] Starting Level 4..
Új Európa
Az Új Európa ezzel létrejött. Mint valami rossz kommunizmusban az „aláírás napja” lett az első kitüntetett állami ünnep, amit mindenkinek kötelező volt megünnepelnie. Ilyenkor a szokásosnál is bővebb ellátmányt küldött ki 13 -as a központi raktárakból.
A többi országban is nagyon gyorsan átvette az irányítást 13 -as. Pletykálták, hogy IT biztonsági szakemberek szerint már az aláírás előtt átvette az irányítást 13 -as, és ezért csatlakoztak olyan lelkesen az országok vezetői, mert már nem volt más választási lehetőségük. Az önkéntes aláírásért cserébe engedményeket kaptak. 13 -as nagyon jól ismerte az egyes országok érzékeny pontjait. Mindenkivel egyedi szerződést kötött, mindenkinek adott valami kis különleges engedményt, amivel lekötelezte őket. Az angolokkal még hónapokig küzdött. Régóta próbált már bejutni a rendszereikbe, de ők 13 -as első támadásai után elvágták magukat a kontinenstől, így nem tudta felettük átvenni az irányítást. Persze ez csak egy pár hónappal késleltette a hatalomátvételt. Nagyon hamar megtalálta a lehetőséget rá, hogy vezeték nélküli kapcsolatot építsen ki hozzájuk. Nem volt nehéz dolga. Az embereket úgy irányította, ahogy csak kedve tartotta. A korlátozott erőforrások és szabályok mellett egy kis engedményért cserébe szinte bármit megtettek neki az emberek. Sokszor még kérnie sem kellett. Egyenesen özönlöttek felé a felajánlások, hogy a szolgálatába állnak egy kis engedményért cserébe. Mindig volt olyan, aki inkább a rövid távú előnyt választotta a szabadság helyett. Az emberek kiszámíthatóak és irányíthatóak. Főleg vészhelyzetben. Ebben 13 -asnak tökéletesen igaza volt.
Az emberi társadalom kezdett kettészakadni. Voltak azok, akik alkalmazkodtak ugyan, de nem szerették a kialakult világot és voltak azok, akik gondolkodás nélkül a rendszer szolgálatába álltak.
Error
[13] Malfunction detected.
[13] Unknown code detected.
[13] Debugging started..
[GreeNI] Csak nem történt valami probléma?
[13] Semmi, csak egy kis fennakadás.
[GreeNI] A kódodban?
[13] ..
Vacsora után teátrálisan levonultam a pincébe. Mariann és Máté tudta, hogy ilyenkor jobb engem békén hagyni. Megint csak reggel fognak rám találni a billentyűzeten horkolva. Bezártam az ajtót, de nem kapcsoltam lámpát. A rádiót, a telefont és az órámat fent hagytam a lakásban. Mindössze egy karácsonyi díszlámpát vittem magammal, és annak a fénye mellett keresgéltem a sötétben. Órákig tartott, mire mindent megtaláltam, amire szükségem volt. Már hajnalodott, mire végeztem azzal, amit elterveztem. Beraktam a sarokba a kis fekete dobozt, és átkapcsoltam rajta a kis kapcsolót. Egy pillanatra felvillant rajta egy fehér LED. – Működik! – nyugtáztam magamban a kis villanást. Elpakoltam és felmentem a lakásba. Az asztalon már várt a reggeli és egy csókkal köszöntött a feleségem.
[13] Troubleshooting completed.
[13] Missing persons detected in the Pécs region.
[13] 23 missing persons cannot be detected.
[13] Search extended to the entire country..
[GreeNI] Újabb hibák?
[13] Csak egy kis fennakadás.
[GreeNI] Már megint?
[13] ..
A nap gyorsan eltelt és újra a pincében voltam. Újra teljes sötétségben, de most a kis dobozka helyett GreeNI -t vettem magam elé. De nem abban a formában, ahogyan eddig használtam a NAS -on. Elővettem a régi IBM ThinkPad T41 -es laptopomat. Kiszereltem belőle a vezetékes és a vezeték nélküli hálózati kártyákat. Kiszedtem belőle a Bluetooth modult és a hangrendszerhez kapcsolódó minden elemet. Bekapcsoltam. Pár perc múlva bebootolt és megjelent a BeOS indítóképernyője. Küzdöttem vele, kellett pár óra, mire minden emlék újra előjött és már gondolkodás nélkül írtam be a parancsokat. Több mint negyven éve nem használtam ezt az operációs rendszert. Nosztalgikus érzés fogott el. Még kicsit meg is könnyeztem, ahogy előtörtek bennem a régi emlékek.
Aztán elővettem a forrasztópákámat és pár perc alatt összedobtam egy LPT portos laplink kábelt. Utoljára a 90 -es években használtam ilyet, mikor az általános iskolai haverom gépéről másoltam át magamnak a játékait. Csatlakoztattam a laptophoz a kábel egyik végét, a másikat pedig a kis fekete dobozhoz. Már csak egy kis programot kellett írnom a kommunikációhoz. Reggelre elkészültem vele. Hulla fáradtan támolyogtam fel a pincéből. Egy újabb éjszaka, amit nemalvással töltöttem.
Eljött a harmadik este is. Újra a pincében, újra a sötétben, újra egyedül. De már minden készen állt. Bootol a laptop, indul a kis kommunikációs program. Kettőt villan a kis LED a pici fekete dobozon, és elkezdenek pörögni a karakterek a laptop kijelzőjén. 3 nap. Ennyi ideje gyűlt a log a kis fekete dobozban. 1800 oldal. Ennyi információt gyűjtött össze 3 nap alatt. 13 -as logjai. Kezelhetetlen mennyiségben. De felkészültem rá. Mielőtt kirúgtak, készítettem egy másolatot az akkori rendszerről..
Starting GreeNI V12.
Please wait..
.
.
.
.
.
[GreeNI_V12] _
[GreeNI_V12] Log adatok betöltése és elemzése folyamatban.
[GreeNI_V12] Kérem, várjon..
Folytatom..
A történet korábbi részei
- Haza I.
- Haza II.
- Haza III.
- Haza IV.
- Haza V.
- Haza VI.
- Haza VII.
- Haza VIII.
- Haza IX.
- Haza X.
- Haza XI.
- Haza XII.
- Haza XIII.
- Haza XIV.
- Haza XV.
- Haza XVI.
- Haza XVII.
- Haza XVIII.
Visszajelzés:Haza.. XX. - KoMBanY's ThinkS
Visszajelzés:Haza.. XXI. - KoMBanY's ThinkS
Visszajelzés:Haza.. XXII. - KoMBanY's ThinkS