Mi történt?
Még mindig nem tértem magamhoz a sokkból, csak ölelem a feleségemet, és kérdően nézek a fiam szemébe, aki továbbra is a sarokban ül. – Megtörtént – mondja egykedvűen. Elindult a támadás szinte minden irányból, egyszerre. A főbb rendszereket még nem érte támadás, szerencsére a védelmi rendszerek, amiket telepítettetek elég jól működnek. Van áram, de mindenhol lekapcsoltak minden nyilvános rendszert. Ahogyan megjósoltad. Nincs közvilágítás, nem mennek a közlekedési lámpák, nem működik semmi olyan elektromos rendszer, ami közterületen van. – Biztonsági óvintézkedés, elsötétítés. – teszem hozzá szavaihoz. – De mi van az internettel, telefonnal, kommunikációval? – Azt nem sikerült megvédeni. Mielőtt az egész elkezdődött kijött egy üzenet a mobilokra SMS-ben. Először az internet állt le, a szerverek pár perc alatt megbénultak. Utána nemsokkal a vezetékes telefonhálózat is meghalt, ugyanazok a szerverek kezelik. A mobilhálózat bírta a legtovább, annak kellett még fél óra, mire leállt. A figyelmeztető üzeneteket a katasztrófavédelmi rendszerről küldték ki. Semmi extra, az az üzenet jött, amit meséltél, hogy te fogalmaztál meg a fejlesztésnél. Még az easter egg -ed is benne maradt.
„A központi rendszerek támadás alatt. Pár perc múlva minden leáll. Vegyél magadhoz mindent fizikai formájában. Legyen csodás napod!”
Anyával elrohantunk. Én amennyi pénzt csak tudtam felvettem a számlákról, aztán megtankoltam a Gilerát meg a kannát, de a Yamahára már nem volt időm, abban csak egy fél tank üzemanyag van. Anya közben felváltva megtankolta az autókat. Két Mini -t és a Volvo -t sikerült neki. Több körre már nem mertünk menni, mert leállt az elektromos hálózat, az emberek pánikba estek, és mindenki tankolni rohant. Étel és ital van bőven. Dugig van minden ahogy tervezted. Hazafelé megálltam és vettem pár kiló kenyeret, hogy pár napra meglegyünk, és ne kelljen még sütni. De ennyi. Azóta téged várunk. – És Gréta? – kérdeztem aggódva – Hát őt nem tudtuk elérni. Üzenetet írtam neki, hogy „elkezdődött, vigyázz magadra!”. Ezt mamáéknak is elküldtem. Tőlük jött válasz. Bezárkóztak, és rendben vannak. De Gréta.. róla nincs semmi hírünk. Reggel beszéltem vele. Pécsen vannak, épp deszkázni mentek. Azóta nem jött tőlük semmi hír.
Szóval itt tartunk. Az, amire évek óta készültünk, és aminek a megakadályozásával foglalkoztam, míg ki nem rúgtak, az valósággá vált. Ahogy egyre nagyobb teret nyertek az AI-megoldások, egyre többen figyelmeztettünk arra, hogy a kritikus rendszerek legyenek leválasztva a globális hálózatokról. Végül elkezdtük. De sajnos nem jutottunk a végére. Kirúgtak minket, mert túl sokba kerültünk, és mert nem hittek benne, hogy van bármi értelme a munkánknak. Hát lett. Most szívesen az orruk alá dörgölném..
Gréta
Gréta a lányom. Pécsen lakik a barátjával. Ott végezte el az egyetemet. Úgy volt, hogy felköltöznek Budapestre, de kapott egy jó ajánlatot és ott marad a suliban tanítani. Középiskolásoknak tanít fotózást és mellette ez egyetemen tart gyakorlati művészettörténet kurzust. Felkészítettem őket is, bár a szemükben mindig egy kicsit a „túlságosan paranoid IT -s apuci” voltam, szóval jó ha a felét vagy harmadát megtették annak, amit kértem.
Szóval adott egy félig felkészült fiatal felnőtt pár, akiknek elmondtam mindent, de nem nagyon akartak hinni nekem. Fingom nincs mijük van és mi nincs. És Pécsen vannak, tőlünk kb. 170 km -re.
Évek óta erre készültem, de most mégis ledöbbentem mikor valóság lett belőle. A legnagyobb szószóló voltam, mégsem hittem igazán benne, hogy bekövetkezik. Inkább annak szurkoltam végig, hogy ne legyen igazam. Hát bazdmeg igazam lett.. hogy kapnám be.. én idióta barom!
-El kell menned érte! Ide kell hoznod! Most, azonnal! Mire vársz még egyáltalán?!? – támadott le azonnal a feleségem. Már nem értem aggódott és izgult. Átvette benne az irányítást az anyai ösztön.
Hogyan?
Mit vigyek magammal? Az nem kérdés. Enni és inni való, ruhák, lámpák, felszerelés.. ez mind készen van. A nagy kérdés, hogy mivel menjek? 170 km oda és 170 km vissza. A leggyorsabb megoldás a Gilera lenne. Egy tankból majdnem megjárom az oda-vissza utat. Ha elviszem a tartalék kannát, akkor tankolás nélkül megvagyok. Gréta felpattan és irány haza. Pár óra alatt megvan az egész, ráadásul nincs semmi ami megállíthatna egy 38kW -os rally motoron ülve! Ha út nincs, akkor is odajutok, ha tankolni nem lehet, az sem gond, semmi olyan nem történhet amit egy motorral nem tudok megoldani!
De akkor a szerelmét otthagyjuk? Semmilyen cuccot nem hozunk el, csak egy hátizsákot amit elbír? Ha mégsem járom meg egy nap alatt, akkor még egy sátrat vagy hálózsákot sem tudok magammal vinni? Mi lesz ha napokig tart majd mire megtalálom? Honnan szerzek benzint, ha kifogy a tartalék?
Menjek autóval? Elfér benne minden. Lázárt is el tudom hozni, sőt ha nagyon kell, még más is befér melléjük. Lenne hol aludni ha tovább maradok és lenne egy biztonságos menedékem. DE út kell neki.. nem megyek el vele bárhol. Az oda-vissza táv, meg a keresgélés tuti elvisz egy teljes tank benzint. Ráadásul sokkal feltűnőbb is, mint egy motor. Csendesebb, de mégsem tudok annyira rejtetten közlekedni vele. Nincsenek föld utak, nincsenek erdei ösvények, nagyon korlátoznám magamat, hogy hol tudok menni. Vagy mit csinálok, ha valaki nemcsak kifoszt, de az autót is elveszi? Ott állok 170 km -re a lányommal és majd hazasétálunk?
A dilemmát a feleségem oldotta fel. – Mátéval már összepakoltunk mindent a Volvo -ba. Betette a tartalék kannát is, az mindig jól jöhet. Értem ne aggódj. Ennél nagyobb biztonságban sehol sem lehetek. Minden zárva, minden védett. Ez az utolsó ház a városban ahova bárki is megpróbálna bejutni. Ráadásul annyira hülyének néztél mindenkit mikor felvásárlási lázba kezdtek, hogy senki sem hiszi el, hogy akár egy napra való élelmiszerünk is lenne.
Csendben átsétálok a garázsba. Végignézek a járműveken. A döntés megszületett. Az autó ott állt előttem felkészítve az indulásra. Offroad gumik. Tetőcsomagtartó. Pótkerék. Üzemanyag tartály. Kötél. Kemping felszerelés. Ellátmány. Máté mindent tökéletesen előkészített. Minden bepakolva, és még Gréta cuccainak is maradt hely.
Máté megöleli a feleségemet, és csendben beszél. Aztán én is kapok egy hosszú ölelést és egy forró csókot. – Lassan sötétedik. Induljatok. Miattam ne aggódj. – mondja. Majd elenged és a garázskapu felé lép és kinyitja. Nincs visszaút. Beülök. Indítok. A motor halkan beindul, és csendesen kigurulok a garázsból. A kapu csendesen záródik be, és ahogy zár, eltűnik az utolsó fény csík is. Látom a feleségemet eltűnni az ajtó mögött. Int egyet, aztán végleg bezárul az ajtó. Már csak az autó helyzetjelzője pislákol a sötétben.
Most már egyedül maradtunk.
Elindultunk.
Folytatom..
A történet korábbi részei
Visszajelzés:Haza.. III. - KoMBanY's ThinkS