Haza.. III.

Elindultunk A kapu bezárult mögöttünk, egyedül voltunk a sötét és üres utcán, miközben csendesen dorombolt alattunk a Volvo motorja. Régóta társunk volt, még 172.000 km -el került hozzánk, most meg már bőven félmillió fölött mutat az óra. Minden kis apró rezdülését ismerem! Mindig, mindent azonnal javítottunk rajta, ha bármi gond… Tovább olvasom..

Nem tudom

Úton voltam. Sétáltam a városban, céltalanul, csak előre, amerre a lábam vitt. Egyik utca a másik után, lépcsők, aluljárók, terek és zebrák. Aztán egyszer csak ott álltam egy villamos megállóban. Megálltam. Miért ne mehetnék tovább villamossal? Vártam. A villamos lassan begurult az állomásra, az ajtaja kinyílt, és elkezdte róla leszállni… Tovább olvasom..

Haza.. II.

Mi történt? Még mindig nem tértem magamhoz a sokkból, csak ölelem a feleségemet, és kérdően nézek a fiam szemébe, aki továbbra is a sarokban ül. – Megtörtént – mondja egykedvűen. Elindult a támadás szinte minden irányból, egyszerre. A főbb rendszereket még nem érte támadás, szerencsére a védelmi rendszerek, amiket telepítettetek… Tovább olvasom..

3 másodperc

Szép napsütésben érkeztek meg a helyszínre. Hárman jöttek el, pedig a többieknek is lett volna rá lehetőségük. Lassan letalpalt a jármű, és elkezdték kinyitni a létrát. Ez egy új fejlesztés volt az eddigiekhez képest, mert a legfelső szegmensét be tudja hajlítani. Ezért jöttek el, hogy ezt az új megoldást tesztelhessék…. Tovább olvasom..

Haza.. I.

Kezdetek Csörgött a telefonom, a rendőrség hívott. – Gond van az egyik támogatottaddal. Gyere kérlek azonnal Érdre! – Rövid, de ütős mondat volt. Autóba pattantam, útközben felvettem Tamást, és már úton is voltunk Érdre. Az utóbbi időben nagyon sok időnket töltöttük azzal, hogy segítsünk nehéz helyzetben lévőknek. Beszélgettünk velük, készítettünk… Tovább olvasom..

Vera és Sári

Álmos reggelre ébredtem, de a szemeim mégis könnyűek, mintha sohasem lettem volna fáradt. Felöltözök, összeszedem a cuccaimat, bezárom a bőröndömet és elindulok lefelé a lépcsőn. Lent a nappaliban már mindenki ébren, mindenki készülődik, sürög-forog, de még sincs nagy zaj, csak egy egészséges morajlás, ahogy mindenki teszi a dolgát. Mindenki ébren,… Tovább olvasom..

Lilien House

Valahogy semmi sem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Bármibe is kezdtem, az tuti félresikerült. Egyedül éltem, nemrég szakítottam a barátnőmmel. Már nem is tudom pontosan miért.. valami kis apró hülyeség volt. Nem bírta tovább elviselni a folyamatos veszekedéseinket és elment. Várta, hogy állítsam meg. Nem tettem, elengedtem, és Ő elment…. Tovább olvasom..