Utolsó első

Már hónapok óta beszélgettek, de élőben még soha nem látták egymást. A sok-sok óra, amit együtt töltöttek a virtuális térben, mindig egy pillanat alatt elröppent. Nem egyszer történt meg, hogy a számítógép előtt ülve érte őket a hajnal miközben beszélgettek. Mindent tudtak egymásról, ismerték a másik minden kis apró rezdülését. Napközben is gyakran felhívták egymást, beszélgettek, élvezték egymás társaságát.

A kapcsolatuk más volt, nem a külsőségeken vagy az anyagiakon alapult, hanem az őszinte emberi érzelmeken. Szerette ahogy mosolyog, ahogy beszél, ahogy sír, mikor valami bánat érte, amikor ideges, mikor feszült, és még azt is mikor éppen mérges volt rá. Minden pillanatot élveztek amit együtt töltöttek!

Miért nem találkoztak mégsem? Nehéz ügy. Már sokszor neki futottak, de valahogy mindig közbejött valami. Egy kiküldetés a munkahelyen, egy családi program, vagy épp valamelyikük gyerekeit kellett egy iskolai programra hurcibálni. Persze volt ennek előnye is, lassan megismerték egymás családját is. Minden kis családi stiklit és történetet azonnal megosztottak egymással.

Aztán jött egy fordulat, a lány megbetegedett. De ez egy jó lökés volt, mert megbeszélték, hogy nincs tovább várakozás, ahogy rendbe jön, azonnal találkoznak! Nincs több kifogás, nincs több program, találkoznak és kész!

A kapcsolatot persze ugyanolyan intenzíven tartották. Naponta sok-sok órát beszélgettek, igaz, többnyire telefonon, mert egy kivizsgálás miatt a lánynak be kellett feküdnie a kórházba, és ott nem nagyon lehetett megoldani, hogy kamerával chateljenek. Pörögtek a napok és az órák, és egyszer csak eljött eljött a pillanat. Jött a lánytól egy üzenet:

– Találkozzunk! Gyere hozzám ma délután a kórházba!

Repesett az örömtől! Egész nap másra sem tudott gondolni, mint arra, hogy végre találkoznak. Még soha nem találkoztak élőben, mégis halálosan szerelmesek voltak egymásba! Végre kijön a kórházból, és ő lehet az aki hazahozza!

A nap gyorsan elröppent és már le is parkolt a kórháznál. Szapora léptekkel haladt a bejárat felé. Az ajtóban összetalálkozott a lány gyerekeivel. Két kislánya volt, az egyik 17 éves, a másik még csak 8. Egy nagyon csúnya válás után maradt egyedül a gyerekeivel. A két kislány is mindent tudott róla és a kapcsolatukról. Sokszor ők is benne voltak a beszélgetésekben, videó chatelésekben. Köszöntek neki, és elindultak befelé a kórházba. Az ajtók, emeletek és folyósók labirintusa után megérkeztek a szobához.

Csendesen kopogott, és belépett.

A lány nem volt készen. Az ágyban feküdt.

Odalépett hozzá, és leült az ágya melletti székre. A kislányok csendben álltak mögötte.

– Na mi van, még nem öltöztél fel? Megint rád kell várni? – kérdezte tőle viccesen és megfogta a kezét.

A lány arcán felizzott az a csodálatos mosoly amit annyira imádott benne, és amire mindig gondolt, ha rossz napja volt! Megfogták egymás kezét, és végre személyesen érezhette szerelme finom kezének meleg érintését. Egymásra néztek, és mindkettőjük arcán boldog mosoly jelent meg. Aztán a lány arca megváltozott és csendben ezt mondta:

– Én innen már nem megyek haza.

A fiú összerezzent. A vérnyomása az egekbe szökött. Cikáztak a fejében a gondolatok, de nem tudott megszólalni, csak egyre remegő kézzel szorította és simogatta a lány kezét.

– Az orvosok szerint csak napjaim vannak hátra. Nem tudnak segíteni rajtam.

– Sajnálom! Nagyon szerettem volna Veled boldog lenni..

Mögötte a kissebb lány elkezdett pityeregni. Odabújt a nagy tesóhoz és kicsit hátrébb álltak a szobában.

– Kérlek vigyázz a lányokra! Már mindent elintéztem.

Néma csend volt a szobában. Döbbent csend.

Mindvégig mellette maradtak. Fogták a kezét, simogatták, puszilgatták, ölelgették, kacarásztak és meséltek, viccelődtek és pityeregtek, mint egy igazi boldog család.

Órákig tartott mire vége lett.

Egyszer csak elhalkult, megszorította a kezüket és egy nagyot sóhajtott.

Lehunyta a szemét, és többé nem volt közöttük.

Végignézték, ahogy bejönnek a nővérek a szobába. Ahogy kikötik az infúziót. Megmosdatják, és gyönyörű fehér lepelbe burkolják. Mielőtt végleg bezárták volna, megölelték és egy-egy puszit nyomtak a még mindig mosolygós arcára. Utoljára érintette ajka a lány ajkát. Utoljára láthatta imádott mosolyát.

Mintha csak aludna.. de már nem közöttük aludta az igazak álmát.

Hátrébb álltak és csendben nézték ahogy kitolják a szobából, és bezárul mögötte az ajtó.

Szorosan ölelték egymást és sírtak.

Hárman maradtak

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük