Megyek a munkahelyemre a kedvenc autómban ülve, haladok, előzgetek, ahogy minden reggel. De ez most valahogy mégis más. Most nem szól a zene, nem hallgatok semmit, csak a fejemben pörögnek a gondolatok.
Ha az általános vagy középiskolás magyar tanáraim elolvasnál az írásaimat, akkor valószínűleg nagyon meglepődnének és nagyon büszkék is lennének. Tuti nem nézték volna ki belőlem, hogy írni fogok. Főleg nem azt, hogy ilyen sokat és ilyen terjedelemben 🙂 Ha ma nem 2026 lenne, hanem 1990, akkor ezzel a teljesítménnyel komoly eredményeket érhetnék el. Valószínűleg sokan olvasnák a novelláimat, és alig várnák, hogy elkészüljön az első hosszabb írásom, amivel már most bőven száz oldal fölött járok. Nagy eséllyel ezt a kisregényt ki is tudnám adni könyvként, és ha meg nem is gazdagodnék belőle, de felkerülnék vele a „magyar írók” tabellára.
De 2026 van.
A világ megváltozott, már nem írók írnak, hanem tartalomgyártók tartalmat gyártanak.
A kifejezés tökéletesen pontosan leírja a mai helyzetet. Tartalom gyártás. Tehát nem megírunk egy történetet, verset, készítünk egy filmet, szobrot, hanganyagot, hanem gyártunk valamit. Valami olyat, ami éppen divatos és amit aktuálisan tömegesen „fogyasztanak” az emberek. Mert már nem olvasnak és csodálnak egy művet, hanem fogyasztanak egy terméket. Egy terméket, ami azzal a céllal készül, hogy minél több embernek lehessen eladni, nem pedig azért, mert a készítő ki akarja fejezni önmagát és átadni a gondolatai az olvasónak.
A „tartalom gyártó”, „tartalom gyártás” és a „tartalom fogyasztás” kifejezések tökéletesen kifejezik a jelenlegi helyzetet.
Ezek a kifejezések persze nem csak az írásra vonatkoznak. Pontosan ezért van bennük a „tartalom” szó. Vonatkozik ez zenére, fényképre, filmre (videó), írásra, szobrászkodásra.. igazából mindenre, még szoftver írásra, vagy autó gyártásra is. Nem olyan tartalomra van szükség, ami őszinte, jó minőségű, megbízható, időtálló, hanem olyanra ami épp divatos, felkapott és menő. Nem az számít, hogy olyat alkoss ami évek múltán is érték lesz. Olyat kell alkotnod amit a piac „örömmel fogyaszt”, és ezért hajlandó fizetni is érte.
Persze a „fizetni érte” is új értelmet nyert. Sok esetben nem arról van szó, hogy ténylegesen megveszi tőled, és onnantól kezdve ott lesz nála egy példány belőle. Nem, ez már a múlt! Legtöbb esetben valamilyen formában csak bérli tőled. Havi díjat fizet a „csatorna tagságért”, vagy „előfizet a tartalmadra” vagy tényleg csak a klasszikus módon bérli tőled a terméket amit előállítasz. Ennek nagy előnye a fogyasztó szempontjából, hogy ha nem tetszik neki, akkor lemondja, és kész. Nem vette meg, csak kifizetett érte 1-2 havi díjat, alig került neki valamibe. Igaz, ezzel az is együtt jár, hogy ha tetszik neki, és hosszú távú „előfizető” lesz, akkor viszont sokkal-sokkal többet fizet ki a termékért, mintha a régi módon megvette volna. Külön kockázat ezekben az előfizetéses megoldásokban, hogy ha a szolgáltató úgy dönt, hogy egy tartalmat/terméket töröl és többé nem lesz elérhető, akkor vége van, többé nem férsz hozzá. Így jártál. Volt, nincs.
Szóval itt állok (azaz most épp ülök), és azon gondolkozok, hogy mi értelme van ennek az egésznek?
Én nem fogok (nem akarok és nem is tudok) tartalmat gyártani. Én az érzéseim és a gondolataim alapján alkotok, nem azért, hogy eladható legyen az, amit készítek. Ennek viszont az a nagyon nagy hátránya, hogy gyakorlatilag minimális lesz azok száma, akiket érdekel és akik kíváncsiak arra amit alkottam. Az pedig, hogy ez az alkotás gazdaságilag is értékelhető bevételt generáljon (azaz eladható legyen), annak az esélye pedig gyakorlatilag nulla.
Összefoglalva és kicsit kihegyezve: alkotok, de senkit nem érdekel és senki sem fizet érte.
A kérdés bennem az, hogy ilyen feltételek mellett van-e értelme alkotni? Hiszen gyakorlatilag nem gyártok mást, csak digitális szemetet. Olyat alkotok, ami rajtam kívül nem igazán érdekel senkit. Még fizikai formában elkészíteni sincs értelme, mert akkor nemcsak hogy bevételt nem termelne, hanem egyenesen veszteséges lenne, hiszen még az előállítási költségeket sem tudnám fedezni az eladásokból. Persze így is veszteséges, hiszen fényképezőgépet kell venni, számítógépet kell venni, weboldalt készíteni, fizetni a tárhelyért, domain címért, stb. stb. Ezek mind költségek. Ha eladnám a fényképezőgépet, számítógépet, azonnal ott lenne a zsebemben félmillió forint. Ha lemondanám a webtárhelyt és megszüntetném a weboldalamat, akkor a zsebemben maradna évente kb. hetven-ezer forint. Nyilván nem ebből gazdagodnék meg, de egy egész jó kis nyaralásra el lehetne menni belőle.
Szóval van-e értelme alkotni?
De talán a legnagyobb kérdés bennem nem is ez. Nem az a legfájóbb pont, hogy amit alkotok az senkit nem érdekel, és nem is az, hogy nemhogy meg nem veszi senki, hanem egyenesen veszteséget termel az alkotásom. A legfájóbb pont az, hogy ezzel ellentétben a tartalom gyártók – akik azt gyártják amire fizetőképes kereslet van – brutálisan jól keresnek, és nagyon jól meg tudnak élni abból amit csinálnak. Én erre nem vagyok képes. Nem tudok olyat alkotni ami nem baj, hogy szar, de el lehet adni. Nem tudok „lefeküdni” annak a mentalitásnak, hogy nem az számít, hogy értelmes dolgot alkossak, hanem az, hogy pénzt termeljek vele.
De akkor miért kellene tovább csinálnom? Mi értelme az alkotásnak ha senkit sem érdekel és csak költséget termel bevételt semmit? Persze lehet azt mondani, hogy „alkotni az alkotás öröméért kell!”, de ez bullshit. Ha az alkotás öröméért teszem, akkor ahhoz nem kell weboldal, nem kell publikálni, csak elkészíteni magamnak eltenni a fiók mélyére aztán kész.Vagy simán hagyni a fenébe az egészet, és az így megspórolt időt olyanra használni, aminek van kézzelfogható eredménye. Legyen az munka, sportolás, kirándulás a családdal, nyaralás, pihenés.. bármi aminek van eredménye, és nem csak időt és költséget emészt fel.
Hát itt tartok most.
Lehetne azt mondani, hogy „alkotói válságban” vagyok, de ez nem igaz. Tele vagyok ötletekkel, gondolatokkal, csak nem tudom, hogy érdemes-e megvalósítani őket, ha úgy sem érdekelnek senkit? Jó persze, mindig van pár ember akit érdekel.. család.. barátok.. ismerősök.. rokonok.. egy egy autógyártó sem gyárt azért autót, mert van 10 barát akik örömmel megveszik. Akkor gyárt autót, ha nyereséget tud termelni vele. Veszteségesen pedig nem sokáig termel semmilyen gyár..
Ez az egész gondolatsor persze nem csak engem érint, nem az én specialitásom, nem én küzdök vele egyedül. Ez a teljes művészeti ipart érinti rengeteg emberrel együtt. Bárki bármikor odaül egy számítógép elé, elindít az „AI” szoftvert és az pár perc alatt készít neki bármilyen verset, novellát, képet, videót, zenét vagy bármit amit csak kér. Ingyen. Azonnal. Mi szükség van akkor emberi alkotásra? Vagy miért lenne értelme bármit is alkotni, ha még az előállítás költségét sem lehet fedezni utána az alkotásból?
Lehet, hogy ezek lesznek az utolsó sorok az oldalamon?