Haza.. IV.

A rádió

-Kedves hallgatóink! Itt a Kossuth – rádió Budapest. Híreket mondunk.

Mia fasz? Van rádió?

Egymásra néztünk, és csak mentünk előre. Haladtunk, de a figyelmem már nem az úton és nem a vezetésen volt, hanem csüngtünk a rádión, hallgattuk a szavakat, és nem hittünk a fülünknek. Közel fél órán keresztül úgy vezettem, mint egy robot. Fizikailag ott voltam, de a gondolataim csakis a hallott szavak körül forogtak.

Ahogy azt sejtettem, valóban nem egy idegen faj támadta meg a Földet, és nincs szó arról sem, hogy Románia úgy döntött volna, hogy leigázza Magyarországot. Sőt az Orosz-Ukrán háború sem terjed át hozzánk. Ennél sokkal banálisabb dolog történt. Az a mesterséges intelligencia rendszer, amit bevezettek, hogy a közüzemi és katonai rendszerek biztonságát felügyelje.. hát az nem épp úgy működik, ahogy azt várták. Nem, nem ébredt öntudatra. Nem kezdte el kiirtani az emberiséget, hogy megóvja a Földet. Semmi sci-fi -s őrület, csak nem teljesen úgy működik, mint amire számítottak.

Hogy mi alapján szelektál, hogy mit állít le és mit nem, azt még senki sem tudja. A rádióban csak annyit mondtak el, hogy szakértők dolgoznak a kialakult helyzet felgöngyölítésén, és a lakosság türelmét kérik.

Az internet és a digitális kommunikációs csatornák is leállta. Az egyik szakértő szerint azért, mert ezek a rendszerek alkalmasak lennének a védett rendszerek támadására, és ezt a lehetőséget akarja így kizárni. Az analóg rádió adás, viszont szabad. Abban semmi kockázat sincs az ő szempontjából.

Tehát alapvetően a világban minden rendben, csak épp történt valami, amit nem teljesen értünk, és ez a valami bizonyos dolgokat „letiltott” az emberek elől, ezzel pedig több fontos terület felett vesztette el az irányítását az emberiség. De mondhatjuk azt is, hogy nem vesztettük el, csak szigorú felügyelet alá kerültünk..

Ennél többet sajnos nem tudtunk meg. Interjúk, beszélgetések, találgatások.. bla-bla-bla..

Hirtelen egy tompa puffanás hallottunk, az autó hátulja elkezdett szitálni, és teljes erővel a kormányt kellett feszítenem, hogy ne menjünk az árokba. Szerencsére meg tudtam fogni az autót, és megálltunk az út szélén. – Defekt – vágta rá Máté azonnal egykedvűen. Kiszállt, és elkezdte elővenni a szerszámokat meg a pótkereket a cseréhez. Mire magamhoz téretem a sokkból és kiszálltam megnézni a helyzetet, már kint volt minden ami kell, és már emelte fel az autót. Egész gyorsan haladt. Levette a szétdurrant kereket, ott hevert az autó mögött. Miközben szerelte fel az újat, megállt mögöttünk egy pickup és egy férfi szállt ki belőle. Néztem a kidurrant kereket, de nem értettem. Ne egy kis lyuk és eresztés, hanem gyakorlatilag szétment a gumi a felnin. Alig maradt belőle valami. Régóta vezetek, de ilyet még sohasem láttam személyautónál. Mintha nem véletlenül történt volna. Ekkor ért oda az első férfi és csak ennyit mondott: Segíthetek?

Einstand

-Köszönöm, lassan megvagyunk. Csak szétment a jobb hátsó. Szerencsére van nálunk pótkerék is, meg szerszámok. De egy jó gumis jó lenne. Nem szeretnék pótkerék nélkül maradni. Nem tudja, van a közelben gumis? Tudnak dolgozni, vagy náluk sincs áram?

-Persze, itt van öt percre Paks. A barátomnak műhelye van. Odavezetem magukat, és biztosan tud segíteni. Kövessenek, mutatom az utat. – ezzel hátat fordított, visszaszállt az autóba, és elénk állt.

Máté befejezte a kerékcserét, elrakta a szerszámokat. Két picit villantottam, a söfőr megértette a jelzést és elindult. Követtem őt. Beértünk Paksra, elkanyarodtunk jobbra az első lehetőségnél, majd össze-vissza kerengtünk mindenféle apró kis utcákban, mire megérkeztünk egy ipari területre amin egy nagy műhely állt. Teljesen elvesztettem a fonalat annyit kanyarogtunk, mire odaértünk. A műhely sötét volt, de ezen nem lepődtem meg. A férfi kiszállt, és az öklével hármat ütött a hatalmas acél ajtón. Az szépen lassan elkezdett emelkedni, és fény szűrődött ki bentről. Megjelent három másik alak. Kicsit rémisztő látványt keltettek ahogy hátulról megvilágította őket a fény. Az arcukból semmi sem látszott. Kiszálltam és elindultam feléjük..

-Jó estét! Kaptunk egy nagyon csúnya a defektet. Tudnának segíteni? Komplett gumi kellene, mert teljesen szétment..

-Tudom – válaszolta a középső férfi – Meg fogjuk oldani. Hagyjátok itt az autót. Nektek már úgysem kell. Gondoskodunk a javításról. Menjetek szépen haza.

A gondolatok a fejemben felrobbantak! Mi történik itt? Most tényleg azt mondta amit mondott? Vagy csak valami rossz poén akar lenni?

-Jól hallottad. Szálljatok ki. Személyes cuccokat vihetitek, de az autó és minden más a miénk! – ekkor vettem észre, hogy a mellette álló két férfi kezében vasrudak vannak, segítőkész kísérőnk pedig beült az autójába és keresztben mögénk állt. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Ketten vagyunk a fiammal, ők legalább négyen, és tíz méterre vagyok a Volvotól. Ha most megfordulok és elkezdek rohanni, akkor is utolérnek. És utána mi lesz? Annyi időm nincs, hogy elhajtsak, ráadásul nem is tudnék, mert mögöttünk áll a pickup. Teljesen lefagytam.

Ebben a pillanatban felbőgött a Volvo motorja, és csikorgó, kipörgő kerekekkel elindult felém! Majd egy hatalmas fékezéssel 180 fokkal megfordult, és az anyós oldali ajtóval felém állt meg. Az ablakon üvöltött a fiam: – APA SZÁLLJ BE! – beugrottam, a kerék csikorgott, és mire bezártam az ajtót már kikerültük a pickupot és bekanyarodtunk jobbra az első utcába. A fiam eszement tempóban vezetett, és a kanyar után a lámpát is lekapcsolta, csak a helyzetjelző világította meg az utat. – Basszus.. megérte a határban vezetni tanítani.. – pörgött át a fejemben, miközben jobbra-balra kanyargott az utcákban. A pickup jött utánunk, de egyre távolodott. Nem tudta felvenni egy ennyire kicsit és fürge autóval a versenyt. A kis mérete miatt szinte lassítás nélkül vette be a szűk kanyarokat. Pár perc múlva már a főúton volt. Itt újra felkapcsolta a lámpát, és komolyan rálépett a gázra. Percekkel később már el is hagytuk Paksot, és felhajtottunk az autópályára. Itt pedig azt is megtudtuk végre, hogy mennyi lett az új motorral a végsebessége..

-Ez mi a fasz volt?!? – szólalt meg Máté

-Nem mindenki barátságos.. – mondtam csendesen – de megérte beszerelni a nagyobb motort..

-Igen, a T5 verhetetlen – vágta rá a fiam, és visszavett a sebességből – De inkább ne álljunk meg senkinek.

-Rendben. Keressünk egy helyet, ahol pihenhetünk egy kicsit, és ahol nem akarják vascsövekkel szétverni a fejünket.

Folytatom..

---

---

A történet korábbi részei

• Haza I.
• Haza II.
• Haza III.

---

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.