Merre tovább emberiség?

Úgy érzem, hogy egy hihetetlenül érdekes pillanatában születtem a világnak. Annak a korosztálynak vagyok a része, akinek az életében olyan változások zajlanak le a világban, mint előtte soha, és talán többé nem is lesz ilyen volumenű változás a világtörténelemben.

Mikor kisgyerek voltam, akkor nagy dolog volt, ha valakinek autója vagy vezetékes telefonja volt. Most pedig ott tartunk, hogy a mindennapjaink része lett egy olyan „mesterséges intelligencia” ami lassan kicsúszik az emberiség irányítása alól. Ehhez pedig kapcsolódik az a technikai bravúr is, hogy beköszöntött a robotok kora. Már nem csak robotkarok, amik azt csinálják amit beprogramozunk nekik, hanem olyan, önálló döntéseket hozó két lábon közlekedő robotok vannak körülöttünk, akik kis híjján teljesen át tudják venni az emberek feladatait. Legrosszabb esetben is csak egy év választ el minket attól, hogy olyan humanoid robotok jelenjenek meg megvásárolható formában, amik egy átlagos képességű ember által elvégezhető összes tevékenységre képesek fizikailag. Ha pedig ezeket a robottesteket kombinálják az „AI” megoldásokkal, akkor egy olyan kombináció jön létre, amit még el sem tudunk képzelni, hogy mire lesz képes. Ehhez már nem évtizedekre, hanem csupán pár évre van szükség. Fogalmunk sincs mi lesz, ha ez megtörténik. Márpedig meg fog, ez nem is kérdés. Az emberi kíváncsiság nem tud ellenállni annak, hogy ezt megtegye.

Persze van aki szerint ez is csak egy „hype”. Le fog csengeni, csak most „nagyon megy”. De ez szerintem nem igaz. Olyan változások útjára lépett az emberiség, amit már lehetetlen visszafordítani. A jót könnyű megszokni – tartja a mondás. Igaza van. Ha már egy teljes generáció hozzászokik az „AI” és a robotok nyújtotta kényelemhez, akkor soha nem fogják „kikapcsolni”. Az egyetlen ami történhet az az, hogy megvalósul sok régi SciFi -ben látott jelenet, amiben az emberi társadalom két részre szakad. Azokra, akik éltetik és mindig mindenben a legújabb technológiát szeretnék használni, és azokra, akik ezt elutasítják és vissza akarnak térni arra az útra, mikor még az emberi döntés és az ember kétkezi munkája képezte mindennek az alapját.

Fog-e tudni egymás mellett békében élni ez a két réteg? Ez egy nagyon nagy kérdés. A filmekben ez soha nem sikerült, és mindig küzdelem és háborúskodás lett a vége. Én úgy gondolom, hogy meg fog férni egymás mellett ez a két kaszt. Csak ez azt fogja eredményezni, hogy tényleg ketté fog szakadni a világ. Lesz egy technokrata és egy humanokrata része az emberiségnek. Érdekes, de annak ellenére, hogy egész életemben az IT vonzott a hobbimban és a munkámban is, én mégis a humanokrata oldalra fogok állni. Napról napra érzem, hogy ebbe az irányba sodródok. De ez nem baj, élvezem, és tudatosan megyek ebbe az irányba.

Persze van aki erre azonnal rávágja, hogy volt már ilyen a történelemben! És tuti, hogy a „géprombolás” korszakát hozza majd fel érvként. Azonban az teljesen más helyzet volt. Ott „csak” annyi történt, hogy a gépek felgyorsítottak bizonyos munkafolyamatokat, de ettől még maradtak munkafolyamatok. Ez a jövő, ami viszont lassan a mi jelenünk, nem ezt az irányt képviseli. Itt nem egyszerűen felgyorsul és megszűnik pár munkakör, hanem egyszerűen szükségtelenné fog válni az emberi, kétkezi munkavégzés. Ez pedig hatalmas különbség az akkori és a jövőben várható események között.


Humanokraták

Úgy gondolom, hogy a jövőben ennek az oldalnak lesz könnyebb dolga az életben. Persze nem abban az értelemben, hogy kényelemben élnek majd, hanem társadalmi oldalról.

Ezek az emberek különálló közösséget vagy közösségeket fognak alkotni, ahol alapvetően az önellátás lesz a fő munka. Nem arról fog szólni az élet, hogy hajszolják az élvezeteket, nagyobb autó, ház, tv, telefon, stb. Az lesz a hétköznapok értelme, hogy előteremtsék azokat a dolgokat amikre az életben maradásukhoz van szükség. Hogy megépítsék a házukat, legyen tüzelő, legyen étel, legyen ruha. Alapvető dolgok, amiket most a boltban veszünk meg, de egy ilyen társadalomban ezeket elő kell állítani.

Ez az út az emberiség előtt ismert, ezért is lesz könnyebb ennek a társadalmi ágnak. Igazából nem kell új dolgot kitalálni, csak visszatalálni a gyökerekhez. Azokhoz a gyökerekhez, ami tökéletesen dokumentálva van a múltból. Annyi csak a teendő, hogy azokat a képességeket, amiket a legtöbbünk már nagyon régen nem használt újra elő kell venni, gyakorolni, megtanulni. Nincs szükség új dolgokra, csak ismételni a régi tudást.

A társadalomnak az az ága le fog mondani a technikai luxustermékekről. Nem lesz autó, telefon, internet, tv, előfizetések, felhők. Munka lesz. Munka azért, hogy életben maradjanak. A szórakozás természetesen nem fog eltűnni, de nem a telefon, a számítógép, a Playstation vagy az internet fogja a szórakozást jelenteni, és nem is az egyre extrémebb sportok. Újra elő fognak jönni a többség által rég elfeledett tevékenységek. Társasjáték, kártya, beszélgetés, festés, szobrászkodás.. olyan tevékenységek amik nem igényelnek különleges technikai eszközöket.

Ez a társadalom egy rég bevált mintát követ, egy régi mintát elevenít fel újra.

Ebben a társadalomban talán a legnehezebb rész az orvostudomány, a gyógyítás lesz. Hiszen a népi, természeti orvoslással sok mindent meg lehet oldani, de mondjuk egy szívműtétet nem. A társadalom ezen ága vagy rá lesz szorulva a Technokrata világ orvosaira, vagy el kell, hogy fogadják, hogy bizonyos dolgok, amik korábban gyógyíthatóak voltak, azok most újra halálos kimenetelű betegségként térnek majd vissza közéjük.

Érdekes kérdés az is, hogy ezen az oldalon vajon idővel megismétlődne az, ami az evolúció során már egyszer megtörtént? Jönnének az adók, a vezetők, a rabszolgák, a hierarchia, a háborúk? Nem hiszem. Azért nem, mert akik erre az oldalra álltak, azok ismerik a világ korábbi történelmét. Nem vagyont szeretnének halmozni, csak élni. Nyugodtan és boldogan. Ehhez pedig nincs szükség államra, adókra, pénzre, katonaságra.

Igen, ez egy utópisztikus társadalmi formának tűnik így leírva. Vajon megvalósulhat? Nem tudom, de nagyon élném..


Technokraták

Ez az irány az, ami sokkal nagyobb kihívás elé fogja állítani az emberiséget.

Ahogy fejlődik a technológia, és megjelennek az AI vezérelt robotok, úgy egyre több emberi munkakört és feladatot fognak átvenni az emberektől. Ez viszont egy komoly társadalmi problémának fog megágyazni. Egyre több olyan munkakör lesz, amiben egyáltalán nem lesz emberekre szükség. Ugyanakkor nem fog annyi új munkaterület születni, ahol ez a sok ember dolgozni tudna. De ha nem lesz mit dolgozniuk, akkor hogyan jutnak majd jövedelemhez? És ha nem jutnak jövedelemhez, akkor miből fognak megélni? Vagy miből fognak vásárolni? Ha pedig nem vásárolnak, akkor az AI vezérelt robotoknak sem lesz majd mit csinálniuk.

Erre az útra jelenleg még nincs jó megoldása a világnak. Ehhez egy új társadalmi berendezkedésnek kell létrejönnie. Ezt viszont most még senki sem tudja, hogy ez mi lesz, és mi lehet a megoldása ennek a helyzetnek. Ezért lesz ez egy hatalmas kihívás az emberiségnek. Ez egy totálisan járatlan út. Nincs korábbi minta, nincs korábbi tapasztalat. Teljesen új terület, ami ráadásul nem fogja az egész világot érinteni, hiszen ott lesznek a humanokraták, akik köszönik szépen, de tök jól elvannak.

Ez egy nagyon nehéz út lesz. Egy teljesen új társadalmi modellt kell majd megalkotni. Az is lehet, hogy ezt a társadalmi modellt nem az emberek fogják kitalálni, hanem az AI.

Viszont ennek az útnak hatalmas veszélye, hogy magával hozzá egy forradalom lehetőségét. Hiszen ha az emberek egy komoly részének nem lesz munkája, és így nem fog tudni semmit megvenni, amire szüksége van, akkor az bizony rosszul fog esni neki. Először rosszul fog esni, aztán eljön az a pont, mikor már ez „fájni fog”, és ez az a pont, ami ki szokta robbantani a társadalmi csoportok közötti háborúskodást.

Viszont ha ezt a társadalmi problémát valamilyen formában sikerül megoldani, akkor kialakulhat ezen az oldalon is egy fenntartható és környezetbarát társadalmi forma, és így végül is mind a két oldal működőképes lehet. Végül is a két oldal célja ugyanaz. Egy élhető világot teremteni környezetbarát és fenntartható módon. Erre két út is van, csak engedni kell, hogy az emberek maguk dönthessenek, hogy melyik oldalt választják, ne kényszerítse őket a fejlődés automatikusan bele a technokrata irányba.


Melyik oldal a jó?

Nincs ilyen!

Nincs jó és rossz oldal, csak két ellentétes világnézetű embercsoport, akiknek egymás mellett kell élniük. Persze ez szintén vezethet ellenségeskedéshez, harchoz, háborúhoz a két oldal között, de én bízom benne hogy nem ez fog történni. Szerintem ennél az emberiség sokkal okosabb. Mindenkinek ott lesz a döntés joga, hogy a „zöld szigetet” vagy a „repülő szigetet” választja-e a Földön, mikor felnő.

Talán a legnagyobb veszély az egészben a két oldal egymásnak feszülése. Ha e két társadalmi réteg között lesz olyan konfliktus, ami akár olyan komoly ellentéttel jár majd, hogy háborúhoz vezet, akkor bizony a Humanokrata oldalnak semmi esélye sem lesz a Technokratákkal szemben. Az Ő technológiájukkal pillanatok alatt kinyírható lenne a Humanokrata társadalom.

Viszont ha ügyesen csinálják, akkor kialakulhat a két társadalmi csoport között egy mindkét fél számára jövedelmező közös, kompromisszumos működési modell. Hogy pontosan hogyan? Hát, ezt csak a jövő fogja tudni megmondani nekünk.

Egy biztos, a két oldal szétválása egyben a Föld környezetvédelmi megmentését is okozhatja, hiszen a világ egyik fele egy fenntartható életre fog berendezkedni. Ez pedig hatalmas károsanyag-kibocsátás csökkenést fog eredményezni.


Van átjárás a két oldal között?

Igen van.

Logikusnak tűnik az, hogy ha a Technokrata oldalon nem lesz munka, ezért nem lesz pénz, és ezért társadalmi összeomlás van, akkor az emberek átmennek a humanokrata oldalra. Lehet, hogy páran így tennének, de a többség biztosan nem. Miért? Mert ők nem akarnak kézzel készíteni dolgokat. Nem akarnak fizikai munkát végezni. Nem akarnak lemondani a modern technológiákról és eszközökről. Ők tudatosan választották a modern oldalt, és ott szeretnének élni.

A másik lehetőség, mikor valaki egyszerűen váltani szeretne. Erre szerintem mindig lesz lehetőség. Ha a két társadalom jól működik, akkor az nem fog átjárhatatlan falat állítani a két társadalom közé. Ha valaki úgy dönt, akkor válthat oldalt. Persze egy ilyen váltás nem lenne könnyű, de nem hiszem, hogy bármelyik fél társadalmára nézve kockázatot jelentene.


Miért állok a Humanokrata oldalra?

Egész életemben imádtam az IT -t, már gyerekkoromtól kezdve. Mindig is az IT-ban dolgoztam, de ahogy telik az idő, egyre jobban hiányzik az, hogy olyan munkát végezzek, aminek van fizikai, kézzelfogható eredménye.

Ezt jelenleg úgy oldom meg, hogy sok kreatív és sport hobbival veszem magam körül. Kosárlabdázok, futok, kerékpározok, kirándulok. A humán oldalon pedig novellákat írok és fényképezek. Egyelőre ez a megoldás tökéletesen kielégíti ezeket a vágyaimat. De napról napra érzem, hogy a robotika és az AI terjedésével a munkám átalakul. Úgy alakul át, olyan irányt kezd venni, amiben nem biztos, hogy szeretnék részt venni. Úgy érzem, hogy egyszer el fog jönni az a pont, mikor szakítani fogok az IT területtel, és újra a kezemmel fogok alkotni.

Te hogyan gondolod? Melyik oldal vonz jobban? Ha eljön a döntés ideje, melyik oldalra fogsz állni?

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük