Már nem vagyok egy nagy „konferenciára járós” srác, de most elmentem, mert Tamara Kulcsar -tól kaptam egy jegyet. Sajnos neki a munka közbeszólt, én viszont szabaddá tudtam tenni magam, szóval elmentem.
Az előadások és termek száma vállalhatónak tűnt, volt sok izgalmasnak tűnő cím és előadó. A megnyitó rész jó volt, bár annyira tolták a „mi nem vagyunk politikai rendezvény, függetlenek vagyunk, de kormányváltás volt és..” szöveget, hogy az már kicsit zavaró kezdett lenni, de még időben vége lett ennek a vonalnak 🙂
A helyszín a „Bálna” volt. Alapvetően jó választás, mert tágas, sok terem van benne, könnyű megközelíteni, és amúgy sem nagyon használják semmire.. meglepődtem, de mint kiderült a Honvédség használatában van.. miért? Passz. De már ezt is tudom 🙂
A megnyitó jó felütésekkel indult, le is ragadtam a „nagyteremben”. Ezt később kicsit megbántam, mert lett volna 2-3 olyan téma, amit szívesen meghallgattam volna, mint mondjuk Zoltan Balazs előadása, de végül elküldte a linket róla, így arról sem maradtam le. Ha érdekel, itt meg tudod nézni: [Hackersuli][HUN]Game Hacking ++ with Frida
Nem írok le minden előadásról mindent részletesen. Alapvetően sok téma volt, de persze a fókuszban itt is kiemelt volt az AI és a kvantum-számítástechnika. Ez utóbbi érdekes és izgalmas terület, de egyelőre még inkább érdekesség, mint valóság. Persze értem, hogy készülni kell rá, mert alapjaiban változtathatja meg az IT és az IT-biztonság működését, de még nem érzem azt, hogy pár éven belül berúgná a kaput..
Az AI itt is komolyan jelen volt, de itt valóban komoly szinten, nem olyan bullshit témaként, mint az AI Summit -on. Inkább úgy jelent meg, mint egy IT-biztonsági szempontból fontos téma, ami egyszerre okoz hatalmas nagy problémát és egyben hatalmas nagy segítséget is tud jelenteni a védekezésben és egy incidens feltárásában.
Az előadások jók voltak, ami komolyabb téma volt, arra több idő volt, ami csak egy egyszerű felütés, az rövidebb. Ami hiányzott az az, hogy amire nem tudtam beülni, mert párhuzamosan zajlott, azt sehol sem tudom pótolni. Elveszett, volt nincs, az előadás címe és az előadó neve maradt csak meg.
Pár dolog ami nagyon megfogott
Nézzük mik voltak azok amik engem nagyon megfogtak. Volt ami pozitívan és volt ami negatívan. Nézzük ezeket 🙂
I. Országos IBF Találkozó
Ami furcsa volt, hogy hivatalosan itt volt az „I. Országos IBF Találkozó”. De azon kívül, hogy ennek volt egy megnyitója, meg volt egy hangzatos beszéd, ezt leszámítva semmit nem éreztem abból, hogy ez mit jelent. Már csak azért sem, mert sem a regisztráció során megadott adatokból, sem a nyakakban lógó „passból” nem derült ki, hogy ki IBF és ki nem. Szóval ez egy nagy rejtély nekem, hogy ez miért volt ennyire beharangozva, ha nem volt semmi „mögötte”?
HPE – Logok és AI mindenütt!
A második a HPE előadása volt, ahol az volt a téma, hogy minden létező hálózati eszközük elküld minden logot a központi szerverükre, és akkor majd AI segítségével bármikor bármit segítenek neked kideríteni ami a hálózatodon történik. Ez lehet, hogy elsőre nagyon jónak tűnik, de bennem hatalmas nagy kérdéseket nyit meg. Pontosan IT-biztonsági területről érzem nagyon problémásnak ezt, hogy a cégem teljes hálózati infrastruktúrájának minden logját odaadjam a gyártónak, aki persze mindent IS garantál adatvédelmi szempontból.. DE mi van ha mégsem? Mi van ha valaki ehhez hozzáfér? Ha a logokat megkapják, akkor vezérelni is tudják az eszközeimet?
Nem, ez egy olyan kapu, amit szerintem nem lenne szabad kinyitni..
NIS2 megfelelési helyzetkép..– Ennek így mi a f… értelme van?
De ami a legjobban kiverte nálam a biztosítékot az a NIS2 és az SZTFH volt.
Ez egy beszélgetés volt a lezárult NIS2 auditokkal kapcsolatban, gyakorlatilag arról szólt, hogy az eddig lezajlott auditok fényében mi az amit tapasztalatként le lehet vonni? Milyenek lettek az eredmények, stb..
Itt amin én (és szerintem sokan mások is) kiakadtam az az, hogy az a döntés született, hogy nem büntetnek senkit. Azt sem, aki megbukott az auditon és azt sem, aki még egy fűszálat sem tett keresztbe a NIS2 érdekében, és fel sem vette a kapcsolatot egy auditorcéggel.
Miért baj ez? Ezt az egyik résztvevő Balogh Turul elmondta a beszélgetés során: ezzel gyakorlatilag az IBF munkakörben dolgozók szakmai tudását és elismertségét ássa alá az SZTFH. Ugyanis jogosan teszik fel a cégvezetők a kérdést az IBF -nek, aki egészen eddig azzal stand-up -olt, hogy csinálni kell és pénzt kell költeni, mert különben naaaagy büntetést fogunk kapni, erre meg nincs büntetés. Akkor miért is öltünk időt, energiát és pénzt ebbe? Kérdezi a cégvezető/tulajdonos. És jogosan kérdezi, mert az ő szempontjából ennek így semmi értelme nem volt, hiszen látszólag semmi előnyt nem adott a cégnek. Akik meg nem csináltak semmit, azok meg köszönik szépen jól megvannak..
A „döntés” az lett, hogy aki megbukott, vagy neki sem futott az auditnak, annak 1,5 éven belül meg kell csinálni, különben most már aztán de tényleg jön a bünti. Jönni fog? Tényleg? Ezek után elhiszi valaki? De ha tényleg jön a bünti, akkor is azt jelenti, hogy gyakorlatilag 1,5 évvel kitolták a határidőt..
A másik felvetés amit szintén bedobtak, de nagyon hamar le is lett keverve, hogy vajon az auditorok mennyire vették komolyan az auditot? Ez a téma nagyon gyorsan le lett keverve, de sajnos jogos kérdés. Én egyetértek azzal, hogy túl engedékenyek voltak az auditorok. Sok céget ismerek, akiket én simán megbuktattam volna, ha én auditálom őket. És igen, ahogy a beszélgetésben is elhangzott, a rövid határidő, a kevés auditor és a sok auditálandó miatt a végén nagyon nagy kapkodás volt.. rengeteg, pár óra alatt lezavart távaudit, ahol igazából csak „papírozás” történt, és ha helyszíni audit lett volna, akkor szerintem tuti bukás lett volna a vége. Vagy annak is, ha az auditorok két kérdéssel többet kérdeznek.. de senkinek nem ez volt az érdeke..
Szóval a NIS2 szerintem fontos, mert az IT-biztonság kritikus lett a világban, de a lefolytatott NIS2 auditokat én nem sikernek hanem bukásnak élem meg, annak ellenére, hogy papíron csak az auditált cégek 5% -a bukott meg, és 5% fölött volt azok aránya, akik 90% fölötti teljesítményt értek el.
De ez egy nagyon jó téma volt.. vártam, hogy Turul még jobban az SZTFH nyakára lép, de szegényt próbálták lecsendesíteni mindig, mikor necces területet kezdett el forszírozni 😀
+1 furcsaság
Az előadóterembe való belépéskor és kilépéskor leolvasták a cuki hostess hölgyek a pass QR-kódját. Gondolom statisztika, hogy kik melyik előadásokat látogatták. Viszont kicsit nehezen ment a dolog. Sajnáltam szegényeket, mert nagyon nehezen olvasta a tablet a kódot..
Catering
Ez volt a gyenge része a rendezvénynek. Persze én nem szólhatok egy szót sem, mert tiszteletjeggyel voltam ott, így nem került egy fillérembe sem, de az nagyon furcsa volt, hogy sem egy welcome-drink, se egy süti, semmi nem volt, amit kaptál volna a belépő mellé. Persze osztogattak kávé meg süti kupont, de alapvetően minden fizetős volt, még egy vízautomata sem volt a helyszínen. Vicces volt látni ahogy az ebédidő környékén jöttek az ételfutárok és kirakták a kollégák a Mekis zacskókat az asztalokra és ebédeltek. Azért annál komolyabb (és drágább) rendezvény ez, minthogy önellátós, „hozunk magunknak szendvicset meg kulacsban vizet” rendezvény legyen.
Mondjuk hivatalos kávé vagy ebédszünet sem volt, szóval ha ettél akkor valamiről eleve lemaradtál, vagy ahogy páran csinálták, nyammogták az otthonról hozott szendvicsüket előadás közben a széksorok között..
Az egyik előadó ebbe bele is futott, az előadása végén „jó étvágyat” kívánt mindenkinek, mert pontban 12.00 -kor lett vége az előadásának. De ezt senki nem értette, mert ült tovább mindenki a teremben hiszen kezdődött a következő előadás..
Összefoglaló
Alapvetően nem volt rossz rendezvény.
Ha lett volna egy minimális catering és ha el lehetne érni az előadások jegyzeteit vagy videófelvételeit valahol, akkor ez egy kiemelten jó rendezvény lehetett volna, így nekem inkább csak 7 pontos lett egy 10-es skálán.
Megyek-e jövőre? Ez egy jó kérdés..
Voltak olyan előadók és olyan beszélgetések ami miatt úgy gondolom, hogy megérte ott lenni, és jövőre is el fogok menni. Azt éreztem végig, hogy valóban olyan témákat és embereket hoztak elénk, akikkel egyébként nem találkoztam volna. Szóval alapvetően pozitív volt, szerintem ott leszek jövőre is, de csak akkor ha nincs semmi más ami épp fontosabb, mert azért nem volt „kihagyhatatlan” élmény.
Illusztráció
Kértem, az AI -t hogy készítsen nekem egy figyelemfelkeltő képet ehhez a cikkemhez. Az alább látható képet készítette 😀

Aztán egy kicsit finomíttattam vele, és így készült az a kép, ami a cikk borítóján van. Őszintén nem értem, hogy miért az generálta elsőre amit 😀
