2025. április 19.
A lányom már nagy. Elmúlt 21 éves. Egyetemista. Külön él. De hétvégente hazajön, és amikor csak tudunk elmegyünk valahova. Van, hogy kettesben. Van, hogy hármasban. És van, hogy együtt az egész család. Mindig itt leszek neki, és bármikor elmegyek vele bárhová. Akár még a Marsra is. Annyira csak nem lehet messze? .. 🙂
Gréta művész. Mindig is az volt. Most egy különleges helyszínt keres az egyik egyetemi projektjéhez. Hogy mi a téma? Élve el fogja temetni magát.
A tanárával madarat lehetett fogatni, mikor meghallotta. Mit tehet egy apa? Segít ehhez helyszínt találni és árkot ásni 😀 György Gajzágó, art consultant is tuti ódákat zengene a lányom projektjéről 🙂
Na jó, igazából nem temetjuk el. Azaz de, de persze nem teljesen, hiszen ez „csak” művészet, egy féléves egyetemi projekt, és senki nem fog megsérülni benne.
Szóval nem, nem kell rámhívni a gyámügyet 😉
A helyszín
A helyszín egy különleges hely. Nem sok ilyen van a világon. Főleg nem ennyie közel, de mégis ennyire távol.
A fotókat telefonnal készítettem. Szándékosan. Így még a képek minősége is hozzátesz a hatáshoz. Mintha tényleg a Marson járnánk.. vagy talán ott is vagyunk? Nem árulom el 🙂
Először csak a tűző nap és a végelláthatatlan vörös dombok tűnnek fel.
Kietlen táj, tűző napsütés, meleg és szél egyben. Ilyenkor még egészen elviselhető, még nincs olyan meleg.. helyenként még van egy-egy apró árnyékos rész.
Gyalog indulunk, de hamar rájövünk, hogy ide bizony szükség van egy Roverre. A nyomai látszanak a puha, vörös talajban..
A tájékozódás nagyon nehéz, nincs mihez viszonítani. Bármerre nézel, csak a vörös kő és homok mindenütt.. hogy egy kő akkora, mint a körmöd, vagy akkora, mint egy ház? Szinte lehetetlen megmondani. Az arányokat, méreteket csak akkor tudod meg, ha már odaértél. Nincs semmi ami segítene a tájékozódásban.
Helyenként teljesen sima, helyenként köves, de vannak olyan részek is, amik hatalmas kráterekkel tagoltak. Sohasem tudhatod, hogy egyszerűen csak átlépsz rajta, vagy akkora, hogy órákig tart, míg megkerülöd, mert átmenni rajta egyszerűen képtelenség..
Ahogy haladunk egyre erősebb a szél.. teljesen bezárkózunk a ruháinkba.. a szemünk telemegy a vörös porral.. azt sem tudjuk, jó irányba haladunk-e.. csak megyünk előre, előre az ismeretlen felé, dacolva az elemekkel.. egyszer csak egy szélvédett helyen egy nyíláshoz érünk.. behúzódunk.. itt várjuk ki a vihar végét.
Ki építette? Mikor? Miért? Örök rejtély fedi.. de az biztos, hogy nem természetes képződmény, az egyértelműen látszik..
Nem maradhatunk sokáig itt. Még hosszú az út, a vihar csendesedik, tovább indulunk.
Kicsit enyhül a táj, egy furcsa mélyedéshez érünk, amiben elhalt ágak, fa szerű képződmények vannak.. a mélyedés alján valami csillog. Óvatosan leereszkedünk.. víz! De vajon milyen? Krisztályiszta, de alatta is ugyanaz a vörös anyag mindenütt! Iható? Mérgező? Víz egyáltalán? soha nem tudjuk meg..
A színe furcsa, csendes, nyugodt..de még így is elég ahhoz, hogy a partján egy kis élet tapadjon meg a vörös anyagon.. Pár növény próbál átbújni a vörös köveken.. a szárai akkorák, mint egy ember keze, vagy karja? vagy akkora mint az egész ember? Ki tudja… az arányok megint nem érthetőek.. oda kell menni, ott kell lenni, csak akkor fogod tudni, hogy mivel is állsz szemben..
Továbbhaladunk.. a nap lassan lefelé halad, hamar sötétedik.. az árnyékok egyre hosszabbak, egyre furcsább képet vetünk a porban..
Egy különleges részhez érünk. A táj csipkés, mintha hatalmasárvizek alakították volna ki. Mintha óriási esőzések mosták volna le a talajt, és alakították volna ki ezeket a meredek szakadékokat. Bonyolult fomák, járatok amikben ha elindulsz, soha nem tudhatod, hogy vajon hova jutsz? Ki tudsz-e mászni belőle, vagy órákig sétálsz benne, és utána vissza kell fordulnod?
De mész tovább rendületenül. Furcsa sziklák mellett haladsz el. Színük különleges, egészen sötét lila. Még soha sehol nem láttál ilyet. Vajon hogy kerültek ide? Vagy mindig is itt voltak, csak a természet erői eltakarították mellőlük a vörös homokot?
Megannyi kérdés, de semmi válasz..
Aztán lassan kezdjük meglelni a kiutat.. változik a táj, és már kezdjük úgy érezni, mintha visszatérne belé az élet.. újra találunk elszáradt, halott növényeket. Óriási fákat, de mind mind levelek és élet nélkül amedig csak a szem ellát..
Aztán megmászunk egy hatalmas köves részt, ami úgy torlódik fölénk, mintha csak egy fal lenne, mintha nem is képződött hanem építették volna, hogy megvédjenek valamit vagy valakit.. talán egy régi települést, egy lakott terület határát?
Lassan véget ér a kaladunk.. még átmászunk ezen az utolsó, furcsa színekben pompázó kősziklán, majd visszaszállunk a járművünkbe és hazaindulunk.
Útközben meg kell álnunk, mert fogyóban az üzemanyag. Szerencsére útbaesik egy benzinkút, így faltankolunk. Azaz csak feltankolnánk. Mert benzin az nincs, csak a semmi, az üresség, a kihalt épületek mindenütt..
Hogyan jutottunk ide? Hogyan jutunk haza? Hazajutunk egyáltalán? Megint sok sok kérdés, válasz nélkül. De talán nem is akarunk hazajutni. Csak élvezzük a közösen töltött időt, hiszen megígértem neki, mikor még 5 éves volt, hogy örökre itt leszek, és mindig számíthat rám!
Ezek a kalandok pedig nagyon kellene ahhoz, hogy be is tartsam az ígéretemet 🙂
Merre jártunk?
Ez egy kis település, nem messze tőlünk.
Ha érdekel, hogy hol, szívesen elmondom. Nem titok. De ha kitalálod segítség nélkül, akkor kapsz egy piros pontot 🙂
Epilógus
Miért van a lányomon „Zoltán” feliratú pulóver? Semmi extra, csak mikor indultunk akkor még szép idő volt, mikor megérkeztünk, akkor pedig orkán erejű szél tombolt a vidéken. De vagyok olyan hülye, hogy készültem, így oda tudtam adni egy pulcsimat a lányomnak.
Nagy, felnőtt, komoly nő. Egyedü gondoskodik magáról, de ettől még szüksége van ránk, szüksége van a szüleire, a családjára. Mi pedig mellette vagyunk, és mellette leszünk mindig. Hiszen egy szülő bármire képes a gyerkeiért! 🙂
Még a Marson is. Még akkor is, ha épp el akarja ásni magát egy hülye iskolai projekt miatt 😀
Action Figure
Na jó, elcsábultam, én is csináltam magamról egy akció figurát.
Ja nem, mégsem 🙂
A Családunkról viszont igen.
Nem volt olyan egyszerű, mintha csak magamról kellett volna, hiszen négy embert kellett úgy megtervezni, hogy mind a négy alak jó legyen. Az enyém kicsit fura lett, de a családunk többi tagja meglepően jól sikerült.
Vagy lehet, hogy én is, csak az ember saját magát nem úgy látja, mint ahogy egy külső szemlélő?
Ezt ítéld meg Te! 🙂
Mindenesetre nem csináltam magamból figurát, mert egyedül semmit sem érek. A családommal vagyok egy ép egész, nélkülük nem akarok a boltok polcaira kerülni 😀
u.i.: igen.. a feliratot elbatytam.. már 2025 van.. ezt a fránya évváltást még most április közepén sem tudom megfelelően a helyén kezelni.. 😀
Vagy csak időutazó vagyok.. vagy ez még akkor készült, amikor még nem volt ekkora divat, hogy mindenki ilyet tett ki magáról.. ezt a rejtélyt talán soha nem fejted meg.. 😉