2025. február 4.
Van egy dolog az életemben, ami még az IT -nál is hamarabb fogott meg és lettem szenvedélyes rabja, ez pedig nem más, mint a fényképezés.
Amikor megismertem és megszerettem, akkor még filmes fényképezőgépek voltak. Akkor ejtett rabul, és azóta is a fogja vagyok, pedig azóta a fényképezés módja és technikája hihetetlenül sokat változott.
Az a fényképezőgép amivel az első képeimet készítettem, még mindig megvan. De ha csak a puszta tudását nézem, akkor egy ma kapható olcsó mobiltelefon is jobb képeket képes készíteni (technikailag), mint az a gép.
Egyre inkább megjelentek az egyre profibb és profibb analóg fényképezőgépek, majd kifejlesztették a digitális fényképezőgépet, ami először olyan volt, mint egy rossz vicc, mert a készített képek borzasztóan gyenge minőségűek voltak, és hihetetlenül nagy helyet foglaltak el. De a technika fejlődött és ma már – pár fanatikust leszámítva – egyeduralkodó lett a digitális fényképezés.
Aztán megjelentek a telefonba épített fényképezőgépek. Ezek szintén vállalhatatlan képeket készítettek először, de a fejlődés itt is eljutott oda, hogy mostmár szintén szebb képeket tudnak készíteni technikailag, mint a régi profi fényképezőgépek.
A fényképezés nekem egyszerre kikapcsolódás, pihenés és önkifejezés. Ritka az, hogy „csak úgy kattintgassak”. Az igazán jó képek akkor készülnek, mikor rászánom az időt és elmegyek fényképezni. Olyankor nincs más, csak én, a fényképezőgép és a VILÁG, amit meg akarok örökíteni.
Van amikor célja van – egy esemény, egy tárgy, egy pillanat – , de van olyan, mikor csak elindulok, megyek, fényképezek, és nem tudom előre, hogy mi fog kisülni belőle. Ezeket a pillanatokat szeretem a legjobban. Szerintem a legszebb képeim az ilyen alkalmakkor készülnek.
Van nekem is mobiltelefonom, néha használom is fényképezni, és készítek vele olyan képeket, amikre utána komolyan büszke vagyok, de azért igazán akkor vagyok boldog, ha a fényképezőgépemmel dolgozhatok.
A képeimen nem végzek semmilyen korrekciót vagy retusálást. Összesen két eszközt használok, az egyik a vágás a másik a világosítás/sötétítés. Nem teszek rájuk semmilyen filtert, nem végzek semmilyen korrekciót. A fekete-fehér képeket is úgy készítem, hogy a fotózás elején eldöntöm, hogy ma nem színesben fogok dolgozni, és átállítom a fényképezőgépet. Ha nem sikerült, akkor nem sikerült, majd legközelebb fog. Talán ez is a fő oka, amiért maradtam a fényképezőgépnél a telefon helyett, mert lassan nincs is olyan telefon, ami már eleve ne végezne olyan képmanipulációkat, amiket én elítélek.
A kép vagy jó úgy ahogy van, önmagában, vagy rossz. Nem lehet jóvá tenni, mint ahogyan a valóságot sem lehet megváltoztatni. Meg lehet persze próbálni, de az már egy hamis, egy hazug valóság lesz..
Persze így sokkal nehezebb képet készíteni.. ezek a képek – amin egy mókus kukucskáló feje látható, majd egy kicsivel később már szalad is tovább.. – a véletlen, a várakozás a tudás és a szerencse mesteri együttállásával jöttek létre. Össze lehetne vágni két képből, lehetne tenni rá pár menő kis filtert, hogy ütősebb legyen, de én mégis így szeretem, nekem így tetszik, így valóságos. Nekem.
Régen indultam sok fotópályázaton is, de már leszoktam róla. Jópár éve már ott is csak „túltolt” képekkel lehet eredményt elérni. Na meg persze ha valami extrém helyet vagy eseményt fotóz valaki, hiszen egy háború vagy egy kitörő vulkán mindig népszerű lesz..
Aztán megjelent az AI. Legalábbis így nevezik általánosan. Egy új technológia, ami a beírt szöveget és/vagy algoritmust értelmezi, majd a sok-sok tízezer elemzett kép alapján létrehoz egy új, egy „generatív” képet. Az algoritmus paraméterezésével pedig az a kép lehet fotó minőségű, de lehet rajzfilm vagy akár gyerekrajz stílusú is.
Lehet ezen vitatkozni, de ha valaki komolyan elmélyed a témában, akkor már a mostani eszközökkel is tud olyan képeket generálni, amiről senki nem tudja megmondani, hogy az tényleg fénykép-e. Ezek a képek persze megjelentek már a pályázatokon is, próbálnak küzdeni ellene a szervezők, de a profi munkákat nem tudják kiszűrni és megkülönböztetni a valódi fényképektől. Újabb érv ami miatt nem indulok már pályázaton 🙂
Hogy megölik-e az AI generált képek a fényképezést és az egész fotó üzletágat? hmm.. ez több szintű kérdés. A fotós szakmának szerintem már szinte vége. Nem is az AI, hanem az egy kattintással azonnal profin restaurált képeket készítő telefonok ölik(ték) meg a fotós szakmát. Persze vannak még esküvői meg műtermi fotósok, de évről évre drasztikusan csökken a számuk. Nem hiszem, hogy az évtized végére még marad ember aki fizetni fog azért, hogy valaki fényképezzen az esküvőjén. Ennek a szakmának sajnos szerintem már vége.
Vége, de mégsincs vége.
Egy új korszakba lép a fényképezés, egy olyanba, mikor egy régi, letűnt dolog lesz, olyan mint ahogy most felnézünk mondjuk egy kovács által, kézzel készített késre az iparilag készült tökéletes késsel szemben. Nem olyan szabályos, nem olyan szép, sokkal lassabban készül el, sokkal drágább, de mégis sokkal magasabb az értéke.
Szépen lassan a fotózás is egy „ódivatú” kézműves tevékenységgé változik. Ahol az értéket nem önmagában a kép fogja jelenteni, hanem az, hogy azt egy ember készítette a saját kezével, sok sok tanulás, tapasztalás és rengeteg befektetett idő árán..
Órákon keresztül, kint a hidegben és az esőben az éjszaka közepén, elkészítve kb. 150 képet, amiből összesen sikerült végül 5 db olyan, amin tényleg szépen láthatóak a villámok.
Megérte? Meg. Generál ilyet bármikor az AI? Igen. Szebbet is? Igen. Érdekel? NEM! 😀
Tök jó, ha tetszenek valakinek a képeim. Tök jó lenne, ha a beleölt idő, munka és energia nem csak nekem okozna örömet, hanem másoknak is. Egy alkotónak mindig az a legnagyobb öröm, ha a képei utána másokat boldoggá tesznek, ha valakinek az otthonát, irodáját díszítik, mert tud valami olyat adni ami miatt egy ember elég értékesnek találja ahhoz, hogy kirakja, és nem csak pár futó pillantást vet rá egy közösségi oldalon, hanem sokáig a dísze, az éke lehessen annak a falnak..
Van-e bármi esélye annak, hogy az elkészült rengeteg fotóm valaha ilyen eredményt érjen el? Jó lenne, de nem nagyon hiszek benne.
Azok a képek, amik falakat díszítenek, azok iparilag készülnek. Több ezres vagy tízezres példányszámban az alapjuk pedig többnyire már nem is fénykép, hanem egy generált vagy szerkesztett tartalom. Vagy AI -vá vagy felkapott és halott alkotóvá kellene válnom, akinek az egész életét botrányok övezték, ha azt szeretném, hogy az enyémek kerüljenek oda. De egyik sem szeretnék lenni 😀
Ettől függetlenül a képek készülnek, és már akkor is megérte rászánni az időmet, ha senki mást nem tesznek boldoggá, csak engem.
Január végén hoztam egy döntést. Eddig a képeimet a facebook oldalamon tettem közzé, ez most meg fog szűnni, le fogok törölni onnan mindent. Nem szeretném, ha ennyire könnyen válnának a képeim az AI tanuló algoritmusok részeivé.
Készítek egy saját oldalt, ahol csak többszörösen vízjelezett formában, csökkentett minőségben lesznek elérhetőek. Ha pedig valaki szeretné, akkor szívesen készítek neki belőle olyan verziót ami már egy falon is szépen tud mutatni 🙂
Itt a vége, fuss el véle..
Nincs tanulság, nincs kérdés, nincs semmi.
Csak én meg a képek 🙂
